Böröndi Tamás özvegye, Götz Anna, a Vidám Színpad művészeti vezetője saját vagyonából alapította meg a Böröndi Tamás-emlékdíjat 2023-ban azzal a céllal, hogy elismerje és támogassa azokat a tehetségeket, akik magas színvonalú munkájukkal hozzájárulnak Böröndi Tamás szellemiségének továbbörökítéséhez.
A díjat minden évben Böröndi Tamás születésnapján, március 8-án ítélik oda a Vidám Színpadon. Az emlékdíj idén második alkalommal került átadásra. Az első évben az alapító döntött a díjazottakról, 2024-től pedig a társulat titkos szavazatai alapján dől el, ki érdemli ki az elismerést. Az idei évadban Szőlőskei Timea vehette át a pénzjutalommal is járó díjat.
Götz Anna személyes küldetésének tekinti továbbvinni Böröndi Tamás célkitűzését: a vígjátéki műfajt elismert, megbecsült szintre emelni a magyar színházi szakmában.
– Ez az emlékdíj nemcsak egy elismerés egy kiváló kolléga előtt, hanem egy megerősítés arra, hogy Böröndi Tamás szellemisége és munkássága továbbra is inspirálja a jelen és jövő művészeit a Vidám Színpadon. Szőlőskei Timea kiemelkedő tehetsége és elkötelezettsége teljes mértékben összhangban van azzal a szellemi örökséggel, amelyet elhunyt férjem hátrahagyott – mondta Götz Anna az ünnepélyes átadón.
– A Vidám Színpad egy szeretetre méltó, összetartó csapat, amelynek megtisztelő és óriási öröm részesének lenni. Ez a díj nemcsak nekem szól, hanem minden kollégámnak, aki nap mint nap azon dolgozik, hogy a Vidám Színpadon a legmagasabb színvonalú előadások születhessenek. Köszönöm Götz Annának, hogy létrehozta ezt az emlékdíjat, és lehetőséget adott nekünk arra, hogy évről évre megemlékezzünk Böröndi Tamásról, megőrizve lelkünkben példamutató színházszeretetét és emberségét – köszönte meg a díjat Szőlőskei Timea.
Böröndi Tamás (1955-2020) 1980-ban diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Pályáját Debrecenben kezdte, majd a Rock Színház, a Fővárosi Operettszínház, a Vidám Színpad, a Karinthy Színház, a Budaörsi Latinovits Színház művészeként is lehengerlő humorával, számos emlékezetes alakítással örvendeztette meg a színházi közönséget. 2013-tól igazgatta a Vidám Színpadot, melynek alapító tulajdonosa volt.