Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Szombathelyi igazgatói pályázat: Szabó Tibort támogatja a szakmai bizottság

    2020. október 8., csütörtök 18:31

    Két héttel ezelőtt a társulat (azaz a Weöres Sándor Színház szerződtetett dolgozói) szavaztak arról, hogy ők kit látnának szívesen az igazgatói székben a két pályázó – Harsányi Sulyom László és Szabó Tibor – közül.

    A 82 szavazásra jogosult dolgozó közül 77 adta le a voksát, 55 szavazatot kapott Szabó Tibor, a WSSZ színművésze, míg Harsányi Sulyom Lászlónak 22 támogatója volt.

    Ez az eredmény egyetlen szavazatnak felelt meg abban a szakmai bizottságban, amely ma délután ült össze Szombathelyen.

    A városháza megerősítette, hogy minden bizottsági tag jelen volt az ülésen, tehát Szabó Ágnes (a Gózon Gyula Kamaraszínház igazgatója), Szabó K. István rendező (Nemzeti Színház), Szász Zsolt dramaturg (Nemzeti Színház, Szente Vajk színész-rendező (Kecskeméti Katona József Színház), Fülöp Péter (helyettes államtitkár), Vlahovics Edit (WSSZ ), Savanyu Gergely (Színházi Dolgozók Szakszervezete), Horváth Soma (alpolgármester)és László Győző (alpolgármester) is szavazott péntek délután.

    Az polgármesteri kabinet a bizottsági ülés után a következő közleményt adta ki:

    Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése 2020. június 25-én pályázati felhívást fogadott el a Weöres Sándor Színház Nonprofit Kft. ügyvezetői igazgatói álláshelyének betöltésére. A pályázati felhívásra határidőben két pályázó, Szabó Tibor András és Harsányi Sulyom László nyújtott be pályázatot. A színházi szakmai bizottság 2020. október 8-án, 14.00 órakor Szombathelyen, a Városházán tartotta ülését. A szakmai bizottság a pályázatokat értékelte.

    Harsányi Sulyom László pályázatáról a Bizottság az alábbi összegző véleményt alkotta: pályázata formai szempontból érvényes volt, a pályázó a pályázati feltételeknek megfelel. A Bizottság 3 igen, 6 nem szavazat mellett Harsányi Sulyom László pályázatát nem támogatta .

    Szabó Tibor András pályázatáról a Bizottság az alábbi összegző véleményt alkotta: pályázata formai szempontból érvényes volt, a pályázó a pályázati feltételeknek megfelel. A Bizottság 8 igen, 1 nem szavazat mellett Szabó Tibor András pályázatát támogatta .

    A szakmai bizottság és az önkormányzat illetékes bizottságainak véleménye ismeretében a Közgyűlés bírálja el az ügyvezető igazgatói pályázatot. A Weöres Sándor Színház ügyvezetőjéről a 2020. októberi ülésén dönt a Közgyűlés.

    A végső szót majd a szombathelyi közgyűlés mondja ki, de – fogalmazzunk úgy, hogy – nagyon nagy dolognak kellene történnie ahhoz, ha a végső döntés valami más lenne.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram