A Nemzeti Színház művészét a színházak bezárásáról, futó előadásairról és arról is kérdezte a Kultúra.hu, hogy milyen élmény évtizedeken át együtt dolgozni férjével, Trill Zsolttal.

A teljes interjút ITT olvashatja.

“(…) Arra használom ezt az időszakot, hogy töltődjem. Nincs itt a világvége, remélem, hogy hamarosan vége lesz a karanténnak, készülök az azt követő időszakra” – mesélte Szűcs Nelli, aki azt is elárulta, mindennap elmondja a repertoáron lévő előadások szövegeit.

Arról, hogy a munkája során szokott-e aggódni, kifejtette:  “Ha a vállamra tesznek egy feladatot, az teher is. Mindig igyekszem elhinni, hogy képes vagyok rá, de lámpaláz gyötör, hogy vajon sikerül-e. Nem arra vágyom, hogy szeressenek a nézők, hanem szeretném jól szolgálni a rendező elképzeléseit, hiszen végül is az ő álmát visszük a színpadra. Szerencsém volt, mert zömében olyan rendezőkkel dolgoztam – beleértve (…) Vidnyánszky Attilát, Rizsakovot és még hosszan sorolhatnám –, akik hittek a közös munka erejében. A rendező irányt mutat, de a saját karakteremet nekem kell megtalálnom. Nem hiszek abban, hogy egy színész bábként is működhet hitelesen, az együttgondolkodásban, a teljes odaadásban hiszek”.

A felvetésre, miszerint sokszínű előadásokban játszik: a Médeia letisztultsága szöges ellentétben áll például a Tartuffe túlzó játékosságával, azt felelte: “A Médeiában számomra éppen az jelentette a nehézséget, hogy visszafogjam a bennem tomboló energiákat, amikkel egyébként hegyet-völgyet föl lehet szántani. Csak a szöveg és én – ide kellett visszatalálnom. Pályám egyik legnehezebb szerepe volt, nagy élmény.”

Arról szólva, hogy teljesen természetesen dolgoznak közösen a férjével évtizedek óta, úgy nyilatkozott: „Nekünk a színház az életünk. Magától értetődik, hogy otthon is erről beszélgetünk, vitatkozunk. Nem tudjuk megcsinálni, hogy kilépünk a színházból, és akkor már csak férj és feleség vagyunk. A minket körülvevő dolgokról is színházi helyzetek jutnak eszünkbe. Nem is tudom, miről beszélnénk, ha ez nem lenne. A viccet félretéve: közösen gondolkodunk az előadásainkról. Zsolt már a Médeia szövegtanulásakor is sokat segített. Gyakran megesik, hogy összeveszünk, de ez csak egy óráig tart, aztán megyünk tovább. (…) A kollégák eleinte zavarba jöttek ettől. Nem értették, hogy nekünk az a legfontosabb, amit létrehozunk a színpadon, és ha kell, megharcolunk azért, hogy az árnyaltabb, izgalmasabb legyen. A pezsgés a művészi produktum létrehozásához elengedhetetlen; a viták, vagy akár veszekedések alatt alakul, fortyog az egész. Az állóvíz és az udvariaskodás nem kedvez az elmélyült művészi munkának.”

A teljes interjút ITT olvashatja.