Szűcs Nellivel, a Nemzeti Színház nagyszerű színésznőjével Szilléry Éva készített videó interjút.

Szűcs Nelli a beregszászi, majd a debreceni, 8 éve pedig a Nemzeti Színház vezető színésznője. Pályája kezdete óta egyetlen igazgatója volt: Vidnyánszky Attila. Shakespeare, Csehov, Osztrovszkij, Goldoni, Moliere, Gorkij, Feydeau, Katona József, Vörösmarty, Madách Imre drámáinak főszerepeit játszotta, elsősorban Vidnyánszky Attila rendezéseiben. A Nemzetiben hosszú évek óta játssza az általa összeállított monodrámát Fedák Sáriról, és a még Debrecenben bemutatott Fodrásznő címszerepét, Viktor Rizsakov korszakos előadásában. 

Szűcs Nelli elsőként arról beszélt, hogy kijevi főiskolásként az egész osztályuk eltöltött másfél évet a budapesti Színművészetin.

A kérdésre, mit jelentett a beszédtechnika óráknak nagy jelentőségük volt, mert Kijevben csak Vidnyánszky Attilával és egymással kommunikáltunk magyar nyelven. (…) Összhangba tudták hozni az alkatom és a hangom. (…) Minden iskola valami pluszt ad, ahogy minden rendező, akivel dolgozunk. Az orosz iskola megtanított egyfajta nyitottságra, arra, hogy be tudjunk fogadni többféle nyelvezetet. Én mindig boldog vagyok, ha találkozom egy új emberrel, lehet valami, ami nem tetszik az ő elképzeléseiben, de nem a rosszat kell elvinnünk, hanem a jót. Minden emberből, akivel találkozom, csak a jót viszem magammal. Így vagyok minden rendezővel és az iskolákkal is.”

Arról szólva, hogy félig orosz, félig magyar származású, ám egy ízben úgy nyilatkozott, már 80 százalékban magyarnak érzi magát és a magyar igazságérzete kezd erősödni, úgy fogalmazott: “édesanyám fantasztikus nőszemély, egy türelmes lény volt, mindig azt mondom, hogy a megbocsátást a világ felé tőle tanultam meg. Megtanult magyarul beszélni, olvasni, magyar ételeket főzni, többet élt Kárpátalján, mint a szülőhelyén. Édesapám révén magyar vagyok, ráadásul ukrán iskolába jártam, tehát az én agyam úgy meg volt kavarva… Ez egy többlet, olyan mint az istennők, akiknek több keze van én is egy érzem, hogy ez csak előny. (…) Amikor főiskolára kerültem, akkor leesett a szemellenzőm és kezdtem a nagyvilágra rátekinteni. Rájöttem, hogy itt van mellettem ez az ország, ahova tartozom, de csak úgy tudok átmenni a határon, ha adnak útlevelet, ha megengedik a kiutazást – ezek a szörnyűségek elkezdték nehezíteni a lelkemet, ez fájdalommá is alakul, sokszor kérdeztem magamtól, hogy miért, miért. Találkoztam Trianon fogalmával és azzal, hogy mennyit veszítettünk mi is és az anyaország is. (…) Lélekben nekem ez az egész ország egy.  Nem jajongok, mert építkezni csak úgy tudok, ha megőrzöm a régit, viszem magammal és az ősi gyökereinkre tudunk újat építeni és ezt át kell adnunk minden generációnak.”

Nagyon erős összetartozásban alapították meg a beregszászi színházat. A kérdésre örökké tartó szövetség-e ez, mindig Vidnyánszky Attila igazgatása alatt képzeli-e el magát, azt felelte: “Nem tudom, mit hoz a sors, de az biztos, hogy a legszebb éveim a beregszászi évek és azt mondom, hogy az a nincstelenség aranykora volt, mert valamit létre tudtunk hozni együtt. Amikor az ember akar valamit, akkor nem mindig a pénztől függ a megvalósítása.”

Annak kapcsán, hogy Vidnyánszky Attila lett az SZFE-t működtető alapítvány kuratóriumának elnöke, úgy fogalmazott: „Attila fair módon kiállt mindenki elé és azt mondta, hogy mindenkinek szíve joga azt gondolni, amit akar, eldönteni, hogy hova teszi le a voksát, az a lényeg, hogy amikor együtt dolgozunk, akkor a munkára koncentráljunk. Én csak azt sajnálom, hogy igazából nem hallgatta meg vagy gondolta át ennek az oldalnak a gondolatait a másik fél. Biztos vagyok benne, hogy lehetett volna egy kompromisszumot találni, ami mindenkinek jó lett volna. Azt sajnálom, hogy azok, akik azt mondják (magukról), hogy liberálisok és elfogadóak, épp akkor, amikor el kéne fogadni valamit… Akkor megbicsaklik valami. Itt vannak valahol a bajok, nagyon mélyen. Mindenesetre amit én meg tudok tenni a magam posztján, azt meg fogom tenni” – fejtette ki Szűcs Nelli.

Arról is kérdezték, mit szólt Gyurcsány Ferenc mondataihoz: „Vidnyánszky és társai addig maradnak, amíg Orbán. Utána buknak. Sőt! Minden értelemben földönfutók lesznek. Nem lesz árokbetemetés. Zárójel lesz. Levegőtlen világ azoknak, akik megölték a magyar szabadságot.”

„Persze, hogy én is magamra vettem. Remélem, hogy nem jön el ez a korszak és ez a kijelentés az ő szegénységi bizonyítványa. Amikor először jöttünk ide a főiskolára, úgy jöttem érkeztem, hogy hazajövök, mert én ehhez az országoz, ehhez a nemzethez tartozom és lassan a tudatomra adták egyesek, nem a tanárok, hanem a diákok közül néhányan, hogy „azért te csak határontúli vagy” – ezt nem értettem. Ráadásul a határontúli szót soha nem szerettem… De nem érdekel. Itt élek Budapesten, itt dolgozom 8 éve, soha nem gondoltam volna, hogy ehhez a városhoz közeli viszonyom lesz. Ha a Nemzetiből kinézünk, látom a budai várat, a sajátomnak érzem, aztán a turul madárra nézek a vár mellett, eszembe jut, hogy (…) az én falum végén, Tiszaújlakin is ott a turul madár és akkor azt mondom, hogy mi egy nemzet vagyunk. Nem érdekelnek a gondok. (Egyébként) Gyurcsány időszakában nem adták meg a határontúliaknak a magyar állampolgárságot. Senki nem fogja elhinni nekem, aki a Nemzeti Színház tagja vagyok, hogy az édesapám nem magyar állampolgár. Azt mondta nekem, hogy lyányom, amire szükségem van, azt te nekem megadod, félek, hogy az ukrán egyszer kitalál valamit és akkor kitesz a házamból, én már idős vagyok, itt szeretnék meghalni, megöregedni – még ezt (a lehetőséget) se vettük igénybe” – fejtette ki Szűcs Nelli.

Forrás: ORIGO