Korosztálya egyik legsokrétűbb művésze, aki máig hálás mindazért, amit otthonról hozott, ami lényét, személyiségét meghatározza. Árvai Magdolna Szulák Andreát kérdezte a Nők Lapjában.
A teljes interjú a NŐK LAPJÁBAN olvasható.
Arról szólva, nem unalmas-e az évtizedek óta tartó töretlen népszerűség, Szulák Andrea elmondta:
“Képzeld, nem! Sőt, nagyon jó érzés tudni, hogy számítanak rám, és szeret a közönség. Persze tavaly áprilisban egy hétig azt hittem, vége a világnak, nincs több színházi munka. Volt darab, amit levettek a színről, volt, ami épp pihent, és úgy tűnt, nem hívnak sehova. Mondtam is magamnak: kész, hiába feccöltél bele huszonöt évet ebbe a dologba, vége. Bántott, de azt gondoltam, itt húzok egy vonalat, és énekelni fogok, hiszen sok zenés, énekes felkérésem volt. Próbáltam tudomásul venni, ez van, érett nőre kevés szerepet írtak a szerzők. Természetesen nem harcolok az évekkel, de mégis azt érzem, egyfajta kötéltánc az, miként lehet szépen, méltósággal megöregedni úgy, hogy színpadon maradsz. (…) Játszom én ősz hajú öreget a Lili bárónőben, és nem esik nehezemre. De tudod, elfogadni ezt, az egészen más. A dívából anyaszínésznőbe történő váltás könnyű, fájdalommentes volt, észre se vettem, hiszen akkor született Rozina, anya lettem, simán ment. A mostani átmenet nagyon más, és a gazdasági gondok is egyre feszültebbé tesznek mindenkit. Tehát egy hétig búcsúztam a színészi pályától, sajnáltam magam.”
A kérdésre, az önsajnálat nála mit jelent, elárulta: “Akkor azt jelentette, hogy bevonultam a konyhába. Csütörtök volt, töltött paprikát kezdtem főzni, amikor csoda történt. Hívott egy rendező, szerepet kínált. Aztán főztem tovább, és hívott a következő, majd megint valaki. Egymás után hatan kerestek azzal, hogy rám gondoltak, hogy pont az én karakteremre, tudásomra van szükségük. Közben főtt életem leglassabban készülő töltött paprikája. Nagyon boldog voltam, mert nekem a színház a választott családom, annak ellenére, hogy mindenütt vendég vagyok csupán.”
A színész-énekesnő azt is elárulta, feltöltik az ölelések, a kedves szavak, mondatok: “Jó érzés, ha adhatunk másfél óra felhőtlen kikapcsolódást az embereknek. Kedves jelzés, ha az új postás bemutatkozik, és azt mondja: örülök, ha hozhatom a leveleit. Meghatódom, ha egy kicsi faluban odajön egy idős hölgy, és a kezembe ad egy dobozkát, hogy a benne lévő süteményt nekem sütötte. A minap Mátészalkán hatalmas adag apró, nyírségi töltött káposztával vártak. Hallották, hogy egy másik településen, ahol vendégül láttak, megdicsértem, mondtam, isteni finom, szeretem, hát készítettek úgy kétszáz tölteléket. Ne gondold, hogy szentimentális vagyok, ha azt mondom, ezt egy világsztár nem élheti át. Nem, mert fél, testőrök veszik körül, a közönsége a közelébe se mehet. Hozzám odajöhetnek, nem félek, ha közel lépnek hozzám, megölelhetnek, beszélgethetünk. És ennek van értelme egy művész számára.”
A beszélgetésben arról is szó esett, mi az utolsó tíz év legnagyobb változása:2Hogy sokkal fáradtabb vagyok. Egyébként igyekszem minőségi irányba változni, és nem belekényelmesedni a saját nagyszerűségembe. Mozgok a világban, van bennem élet, lendület. És ami fontos, az élet adta vagy okozta leckéket igyekszem jól megtanulni. Törekszem minden tapasztalás, jó és rossz helyén való felhasználására.”
A teljes interjú a NŐK LAPJÁBAN olvasható.