Megjelent Szabó Zoltán Attila Tabló című új könyve az Antológia kiadó gondozásában. A kötet a szerző művészinterjúiból, 20 év terméséből készült exkluzív válogatás; olvashatunk Törőcsik Mariról, Kállai Ferencről, Bárány Frigyesről, Hobóról, Herczku Ágiról, Szacsvay Lászlóról, Lukács Sándorról, Karinthy Mártonról is.
Az Óbudai Társaskörben tartott könyvbemutatón, ahol a Zöld Csaba vezette Talány Akusztik is fellépett, Miske Emő festőművész, művésztanár és Kálloy Molnár Péter, színművész mutatta be a művet.
Miske megállapította: “Szabó Zoltán Attila megkérdőjelezhetetlen szellemek munkásságát – Kállai Ferenc, Czeizel Endre, Karinthy Márton, Sára Sándor, Makk Károly, vagy Törőcsik Mari, Bárány Frigyes, Hobo, Sebő Ferenc, Herczku Ági, Lukács Sándor, Sajdik Ferenc, stb. – emeli példaként a talmi fölé, a kordivatot kiszolgáló semmi, a mulandó fölé. Felmutatva azt, hogy aki pályájául ilyen hivatást választ, nem lehet hullámlovas, nem lehet csupán divatos, és néha fel kell vállalnia azt, hogy divattalan, hogy nem értik, hogy kiesik a saját korából, mert az érték felmutatása nem kordivattól függ. A maradandót csak a jövő mérlegén mérhetjük…“
Kálloy Molnár Péter a könyv színháztörténeti jelentőségét hangsúlyozta. Tagadhatatlan, hogy Kállai Ferenc szavai (2005-ből) töprengésre készteti az olvasót 2020-ban is: „Néha jó kisebb szerepekben feltűnni, jelen lenni, megélni a nagy csöndeket, a tapsot, a közönség szeretetét. Ugyanakkor látom-érzékelem, hogy – miként az életünk más területein, úgy itt is – lenne mit rendbe tenni. Sajnos, egy nagy dobozból csak úgy ömlenek ránk a gratulációk, de ezek pont ennyit is érnek. A gondokról meg senki nem beszél. Arról például, hogy a színházat szinte lenyelte a rendszerváltás, az új világ. S ködösítünk már a színpadon is… (…) A sűrített élet, a hitelesség kiveszett a színházból. Jönnek-mennek a nagy nevek, a „sztárok”, de hol vannak azok a kiválóságok, akiknek elég egyetlen momentum, egyetlen pici ziccer, és máris róluk szól az egész történet? – rögzítette 15 esztendeje a 2010-ben elhunyt színészóriás.
Törőcsik Mari a Szabó Zoltán Attilával készült beszélgetés során elárulja: „minél több időt tölt az ember a színpadon, annál inkább kiderül, milyen ember valójában. Az tévhit, hogy az idő előre haladtával, az ember egyre jobb lesz a színpadon. Vannak erre is példák, de ritkák. Major Tamásnak sikerült…”
Szacsvay László hangsúlyozza: „a színház csak akkor működik, ha nem a rutin irányítja”. Lukács Sándor pályája kezdetére, indulására emlékezve elmeséli, hogy a segédszínészi lét számára maga volt a boldogság, amiből azért konfliktusok is adódtak, hiszen – jegyzi meg vidáman –, „amikor bekerültem a főiskolára, amiről beszélni kezdtek a tanárok, arról nekem már komoly gyakorlati tapasztalataim voltak.”
A szerző, aki többek közt a Gershwin szerelmei című színdarabot jegyzi, a „Legendák nyomában” irodalmi szalon alapítója, a Nyugat Plusz irodalmi folyóirat főszerkesztője is egyben, illetve évek óta közös dalokat jegyez Zöld Csabával, aki a Talány Akusztik számára zenésíti meg verseit, könyve bevezetőjében így fogalmaz: „Azok a beszélgetések, riportok, portréinterjúk, amelyeket az elmúlt két évtizedben készítettem, ráébresztettek arra, hogy nincsenek „mások fölötti” életek és érdemek, nem létezik olyan siker, amely borítékolható, nincsenek előre kikövezett utak. (…) Az itt közölt, 2020-ban újra nyomdába adott egykori társalgásaim, újságcikkeim apró puzzle-darabokként mutatnak meg egy kort; a 21. század első két évtizedét, illetve az oda vezető ösvényeket, hegyeket, lankákat, árkokat – a 20. század hol fájdalmas, hol bájos közegét.”