SZFEKurta NikéFekete ÁdámJózsef Attila SzínházSzinetár Dóra
  • facebook
  • instagram
  • 2020. október 28., szerda

    Fősodor és ellenkultúra – Interjú Ascher Tamással az 50 éves Szkénéről

    Ascher Tamás a kezdetektől követi a Szkéné Színház történetét. Saját útjáról, a kor hivatalos és nem hivatalos művészetéről, meg arról is beszélt, miért tartja fontos művésznek Pintér Bélát. Jászay Tamás interjúja.

    SZFE-ügy: A színház szakma nagyjai olvastak fel a minisztérium előtt

    Az SZFE HÖK október 19-én reggel köszönetet mondott az egyetemi polgárságot támogatóknak. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium Szemere utcai épülete előtt ez alkalomból több százan gyűltek össze, köztük a színházi szakma nagyjai.

    “Az autonómia totális szétverése soha nem kerül szóba” – Ascher Tamás sorai

    Ascher Tamás közösségi oldalán reagált egy beszélgetésre, amelyet az M5 sugárzott Rátóti Zoltánnal, az SZFE kuratóriumának tagjával. Az interjúban egyetemi autonómiáról, a szenátus teljes jogkörének elvételéről, módosított SZMR-ről, az elmaradt rektori kinevezésről, a bekért névlistáról, a korábbi megszólalásokról, azok valóságtartalmáról és a diákok illetve a sztrájkolók követeléseiről nem esik szó.

    “Ezt nehéz megmagyarázni” – Ascher Tamás a Teátrumi Társaság nyílt levele kapcsán

    A Teátrumi Társaság nyílt levelét, melyben azt írják, “Az SZFE oktatási munkájának minőségét a szakma jelentős többsége régóta alacsony színvonalúnak tartja”,  Szabó Ágnes alelnök, Vidnyánszky Attila elnök, Pataki András alelnök, Oberfrank Pál alelnök mellett Cseke Péter alelnök, a Kecskeméti Nemzeti Színház igazgatója is aláírta. Ascher Tamás egy rövid Facebook posztban reagált.

    Újabb hírek
    - Színházi pillanatok az Instagramon -