KóInteraktív tabló címen képes interjúsorozattal rukkolt elő az Operettszínház, melynek keretében bemutatjaa 2001-ben alakult Musical Együttes tagjait. Az alábbiakban Bíró Emesével készült interjút olvashatják.

1. Milyen képet látnál magadról legszívesebben egy tablón? Mutass nekünk egy olyan portrét, amin leginkább önmagad vagy!

Szerencsére már több portréképem készült, ha egymás mellé raknám őket, talán ez a tavaly nyári kép vinné a pálmát, ami felszabadult hangulatban, a Bécsben rendezett mesterkurzust és versenyt követően készült rólam. A Gdanski Operában történt komoly lábsérülésem után közel egyéves lábadozás és gyakorlás eredményeképp sikerült visszanyernem a régi formámat. Ráadásul tudtam találkozni régi mesteremmel és barátaimmal. Mindennek a tetejébe még a híres Bécsi Opera vezető balerinája, Ludmilla Konovalova is segítségemre volt az ottani fellépésemhez saját, gyönyörű, lila színű balettkosztümével. Ez az öröm sugárzik rólam ezen a portrén.

2. Milyen út vezetett téged a Budapesti Operettszínházba?

Én csak most kerültem az Operett balettcsapatába, ami főleg annak köszönhető, hogy felfigyeltem a Táncművészet magazin egyik interjújára, ami Apáti Bence balettigazgatóval készült, aki pontosan olyan terveket, gondolatokat fogalmazott meg, amik mondhatni nekem szóltak. A bécsi Volksoperhez hasonlóan műfajilag gazdag, ugyanakkor a klasszikus balettet előtérbe helyező, fiatal egyéniségeket szerepeltető lehetőségről beszélt egy közepes létszámú együttesben, amit már jó ideje kerestem. Mivel elég sok szakmai gyakorlatot szereztem különböző országokban, nem vágytam rá, hogy egy óriási balettkar kis kezdője legyek, és esetleg hosszú éveket várjak apró szólószerepekre. És bevallom, amikor a múlt év során Sárközi Gyula mester iskolájában, és az ExperiDance társulati óráin igyekeztem a rehabilitációmat végezni, magával ragadott az ott látott musical, sztepp és színpadi tánc világa. Ez utóbbit még a bécsi évek alatt megkedveltem, amikor közösen léphettem fel például Plasico Domingóval a Rómeó és Júlia, illetve a Carmen operában, hogy csak kettőt emeljek ki a sok közül.

3. Mi az a három legfontosabb szakmai siker, amit elértél idáig?

A szakmai sikert a pálya kezdetén talán a mindenkori megmérettetést jelentő ösztöndíjak jelentették. Ráadásul mindegyik unikálisnak számított.

Magyar balettnövendékként elsőként kaptam meg Téri Evelyn professzornő javaslatára az osztrák Balettakadémián a Wiener Staatsoper Bécsi Operai ösztöndíjat, ami egyben több szereplési lehetőséggel is járt. Bekapcsolódhattam bécsi operabálokba, a Volksoperbe és a Staatsoper darabjaiba, igaz, gyakran csak rövid, videós betanulásokat követően (volt, hogy egy hetes gyakorlással a főpróba előtt).

Másodikként említeném a svájci Cinevox Együttes balettszponzori támogatását, amit sok országos turnéval, és egy szerepléssel Schaffhausen színházában igyekeztünk meghálálni. Előfordult, hogy Zürichben ruhabemutatón vagy más ünnepi eseményeken is felléptünk. Jó érzés volt, amikor engem választottak a „Made in Switzerland” neoklasszikus darab plakátarcának, és egyben egyik főszereplőjének.

Itthon pedig a Belváros-Lipótváros művészeti ösztöndíjasaként ismerték el szakmai tehetségemet. Nem felejtem, hogy az első pályázati anyagomban még a legendás balerinánk, Kun Zsuzsa ajánlása is szerepelt. A kulturális képviselő testületben Wohlmuth István kezdeményezésére létrehozott támogatási rendszerrel nemcsak a szakmai kiadásaimat tudtam fedezni részben, hanem külön juttatásokat is kaptam nyári kurzusokon, versenyeken való részvételekre. Ennek igazi megkoronázása a Belváros Ifjú Tehetsége Díj volt, amit elsőként kaptam meg, és polgármesterünktől vehettem át három évvel ezelőtt a kerület ünnepi rendezvényén.

4. Válaszolj egy képpel is arra a kérdésre, hogy érzed magad a karantén után! Mit tanultál ebből az időszakból?

A képek mellett videók is készültek az otthon töltött időszakról, amely számomra igen tartalmasan telt, mivel a napi gyakorlatok mellett „home office”-ban megküldték a betanulandó új operett színpadi táncok többségét. Volt benne néptánc, sztepp, jazz. Ezenkívül még készítettünk házon belüli-körüli videókat a „Maradj Otthon” felhívás jegyében. Családi segítséggel készültek rólam a gangon, lépcsőfeljáróban, és társasházunk bejárati kapuja előtt néhány perces felvételek, amelyek koreográfiáját magam állítottam össze. Sikerüket mutatja, hogy már hiányolták szomszédjaim, ismerőseim, ha kihagytam egy hetet.

A karantén egyik új fotózási módját is kipróbáltam, az úgynevezett „virtualshooting”-ot. Két amerikai fotóművész (New Yorkból és Kaliforniából) kerestek meg, hogy videóhíváson keresztül online fotózzanak. Ezzel a kezdeményezéssel több ország fotózásban jártas táncosát kérték fel arra, hogy bemutassák a lakásukba zárt mozgásművészek világát. Beszereztem egy balettszőnyeget a közel 30 m?-es szobámba, és az erősítéshez szükséges eszközök (kisebb súlyzók, pilates labdák, edzőzsinegek stb.) is jól jöttek. Online üzemben korábbi mestereim és táncos társaim invitálására részt vehettem több hazai-külföldi balettórán és piloxing edzésen is.

5. Hogyan képzeled el a visszatérést a megszokott életbe? Mi lesz az első két dolgod, amit megteszel?

A megszokott társulati élet számomra még sok újdonságot tartogat. Törekszem a megtanult repertoár rögzítésére még a nyári szünet előtt. Elsőként szeretném megkapni az USA-ból rendelt, saját méretre varrt Gaynor Minden spicc-cipőmet az Ó utcai szakboltunkból. Másodikként izgatottan várom az új évad szerepbeosztását, legyen az a klasszikus balettunk, a Diótörő vagy más, nagy sikerrel játszott operett. Újra várom a különbözőféle partnerolást, amit mi röviden Pdd-nek hívunk. A partnertánc egyelőre még a hologramos technikával sem megy online verzióban. A megszokott élet nálam azt is jelenti, hogy új helyekre utazom: a lista elején persze a tengerparti nyaralás áll, elvégre a halak csillagjegyűek ott érzik igazán jól magukat.

6. Mit tartasz a legszebbnek és a legnehezebbnek a szakmádban?

Talán az tűnt a legnehezebb interjúfeladatnak, hogy sok-sok képet átnézve kiválasszak egy nagyon szépet, amin ugyanakkor technikailag nehéz gyakorlat látható. A nehézséget általában a nagyobb ugrások jelentik a szakmánkban. Ha valaki fáradtan csinálja ezeket, komoly töréssel, balesettel is végződhet a gyakorlat. A mellékelt fekete-fehér képen éppen magasba repülő balettnövendék látható a bécsi Balettakadémia termében, egy kis tüllszoknyában. A balettversenyek variációinak kell ennek a két feltételnek egyszerre megfelelniük. Az én választott klasszikus darabjaim közül a Grand Pas Classique-t nagyon szépnek tartom, és technikailag is vannak benne virtuóz ugrások, elegáns, kitartott pózok. A szakma egészét tekintve még úgy érzem, korai nyilatkoznom, bár (négyéves koromtól számítva) a huszonegy év alatt sikerült sok mindent átélnem. A legnehezebb talán azt elviselni, ha mindössze egy-két ponttal maradok le a verseny dobogós helyeiről, a legszebb, ha a nézőtéren tudhatom szeretteimet, mestereimet, barátaimat, és a művészbejárónál az előadás végén az autogramomra várnak.

6+1 Árulj el magadról valamit, amit eddig csak kevesen tudtak rólad!

Nem olyan kevesen tudják, de a szigorú napi rutin és alázatos művészi munka mellett néha marad energiám balettos fotók készítésében is részt venni profi fotósokkal. Tünde Dóra segítségével nekem itthon adatott meg, hogy a Balerina Project Hungary Facebook-oldalán számos fotósorozatban szerepeljek. Tavaly a közvetítésével felkérést kaptam a város nevezetességeit bemutató videóklip főszerepére is, ami itt látható.

A fotóművészek elismerése kétségtelenül jól esik, tavaly ősszel a Millenárisban rendezett „Art Market” kiállításon több alkalommal táncoltam Roger Eaton angol fotóművész felkérésére. Koreográfiáimban nagy méretű képeinek mozdulatait is igyekeztem megeleveníteni.

A levelében írt dicsérő szavak felértek egy kis kitüntetéssel: „Dearest Emese, It has been my greatest pleasure to work with you! You?re extremely talented and a real inspiration. Thank you from the bottom of my heart.”

Az interjút készítette: Bánkövi Dorottya

Operettszínház