gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    Bocsárdi László: „Számomra is egy fontos gondolat, hogy játszanak velünk az istenek”

    November 24-én 19 órától tartotta az évad második nagyszínpadi bemutatóját a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata. Heinrich von Kleist darabját, egy Molière-feldolgozást mutat be a társulat Bocsárdi László négyszeres UNITER- és Jászai-díjas alkotó rendezésében, aki negyedszer dolgozik a szatmári társulattal. Ő vitte színre a számos fesztiválszereplést megért Tévedések vígjátékát, a Scapint, illetve A nagy […]

    Bocsárdi László: „A politikusok, döntéshozók számára rendkívül fontos lenne találkozni ezzel a szöveggel”

    Ivan Viripajev kortárs orosz drámaíró saját kérése volt, hogy Iráni konferencia című darabjával kapcsolatosan a Tamási Áron Színház eljuttassa a közönséghez a címbe foglalt információt. Ez az első olyan előadás a sepsiszentgyörgyi színházban, melyben több szerepet is kettős szereposztásban láthat a közönség, melyben a társulat majdnem minden tagja színpadra áll. A darab által felvetett témák fontossága miatt […]

    Újabb hírek
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram