Színikritikusok Díjagöndör lászlóBata ÉvaTrokán NóraTrafó
  • facebook
  • instagram
  • 2023. szeptember 25., hétfő

    Családfa mesék – A családi összetartozás fontosságáról szól Markó Róbert új rendezése

    A Ciróka Bábszínház 2023/2024-es évadának első nagyszínpadi bemutatója a Családfa mesék című színházi nevelési előadás lesz. A produkció – amelyhez játékos foglalkoztató füzet is készült – a családi összetartozás fontosságára hívja fel a figyelmet.

    Szikszai Rémusz, Markó Róbert és Varsányi Péter is rendez a kecskeméti Cirókában

    “Napjainkban talán még inkább szükségünk van azokra az élményekre, amelyeket egy közösségben élünk meg: nevetésre, izgalomra, együttérzésre, fájdalomra és feloldásra. Olyan élményekre, amelyekből érzelmileg töltekezhetünk. És amelyekről gondolkodhatunk, beszélgethetünk” – ezekkel a szavakkal nyitotta meg a Ciróka Bábszínházban az új évadot Kiszely Ágnes igazgató, aki mindjárt két jó hírrel is megörvendeztette a társulatot.

    Egyszem, Kétszem, Háromszem – Új – Kisiskolásoknak szóló produkció a Cirókában

    Az Egyszem, Kétszem, Háromszem egy történet a furcsaságokról és az elfogadásról, egy olyan kifordított világról, ahol semmi sem az, aminek látszik. A Grimm testvérek e kevésbé ismert meséje bebizonyítja, hogy a külső nem minden, az igazi lényünk belül rejtőzik. A kiközösített, cselédsorban tartott kétszemű kislány megtanulja elfogadni önmagát, és képes lesz kiállni magáért. 

    Újabb hírek
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2023 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram