gate_Bannergate_Banner
Madách SzínházKatonaArt SzíntérBenedek Miklós
  • facebook
  • instagram
  • 2023. november 30., csütörtök

    Csató Kata: „Foglalkoztat bennünket, hogyan tudunk felnőtteknek szóló témákkal egymásra reflektálva megszólalni”

    Az Európai Szabadúszó Művészek Egyesülete (ESZME) öt év kényszerű kihagyás után idén május 1-4. között tartja meg ötödik fesztiválját az újonnan átadott margitszigeti Kristályban. Kísérletezés, összművészet, izgalmas előadások minden korosztálynak. Az ESZME létrejöttéről, működéséről és a fesztiválról is beszélgetett Csató Kata alapító elnökkel a Papageno.

    „Most összefogásra van szükség” – Bábszínházi Világnapi üzenet Csató Katától

    A Magyar Bábművészek Szövetségének üzenetét tesszük közzé. Az alábbi sorokkal a Bábszínházi Világnapot köszöntik 2022. március 21-én.

    Csató Kata a Freeszfe aukciójáról: „A bevétel minden várakozásunkat felülmúlta”

    „A bevétel minden várakozásunkat felülmúlta, mérhetetlenül megtisztelőnek tartjuk a támogatást és nagyon hálásak vagyunk érte. Mindez nagyon fontos jele annak a kiállásnak, ami még mindig övez minket és annak a szimpátiának, ahogy az emberek szorítanak nekünk, hogy sikerüljön végrehajtani kitűzött céljainkat” – nyilatkozta a Magyar Narancsnak Csató Kata, a Freeszfe Egyesület elnöke a nemrégiben lezárult jótékonysági […]

    Újabb hírek
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2023 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram