gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    Ellinger Edina: „Erősségem az újratervezés”

    Ellinger Edina, a Budapest Bábszínház igazgatója a Nők Lapjának válaszolt.

    Ellinger Edina, a Budapest Bábszínház direktora: „Olyannyira a második otthonom ez, hogy sokszor az első”

    Ellinger Edina tudatosan készült a Budapest Bábszínház vezetőjének. 19 éve színészként szerződött a társulathoz, majd rendezőként is számos szakmai díjat bezsebelt. Igazgatóhelyettesként pályázott az igazgatói posztra, melyet 2020-tól tölt be. Határozottsága nagyfokú érzékenységgel párosul. Tökéletes példaképe lehet azoknak a fiatal nőknek, akik a tehetségük révén tudatosan szeretnének érvényesülni. Az Art Is Business kérdezte.

    Ellinger Edina: „A Színházi Olimpia keretében régi álmunk valósul meg”

    Ellinger Edina, a Budapest Bábszínház igazgatója szerint sem csak szakmai szempontból jelent nagy lehetőséget az általuk rendezett Abstract Fest – I. Budapesti Nemzetközi Kortárs Bábfesztivál, de a magyar bábművészet ismertségét, nemzetközi elismertségét mindenképpen jól szolgálja egy ilyen nagyszabású rendezvény.

    Helló, Héraklész – Tasnádi István új darabját mutatja be a Budapest Bábszínház

    Tasnádi István Helló, Héraklész című darabját mutatja be Tengely Gábor rendezésében október 8-án a Budapest Bábszínház, amely a premierhez kapcsolódva könyvbemutatót is szervez. A premierrel egyidőben a Pagony Kiadó gondozásában, az előadásból készült azonos című könyv jelenik meg – olvasható a Budapest Bábszínház közleményében.

    Babaróka – Ellinger Edina rendezésében látható a Budapest Bábszínházban

    Hat bemutatóval várja a közönséget a 2021-22-es évadban a Budapest Bábszínház, amely pénteken tartotta első sajtóbemutatóját, a Babaróka című előadást Ellinger Edina rendező állította színpadra.

    Újabb hírek
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram