gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    Gálvölgyi Dorka: „A Te!Feszt olyan nekem, mint a karácsony”

    Augusztus 25-27. között kulturális csomóponttá alakul a Podmaniczky utca, hiszen ez évben is visszatér a Terézvárosi Fesztivál. Már rögtön a nyitóesten beröccen a buli egy fergeteges Honeybeast koncerttel, melyet számtalan zenei és színházi produkció követ a hétvége folyamán. 

    Szabad-ötletek jegyzéke – Sütő András előadásában ismerhetjük meg az Eötvös10-ben

    József Attila élete végén rendszeresen járt pszichiáterhez. Hetente háromszor jelent meg Gyömrői Editnél, aki ilyenkor arra kérte, hogy próbálja meg – lehetőleg mindenféle kontroll nélkül – elmondani mindazt, amire éppen gondol.

    „Épp olyan, mint egy szerelem…” – Interjú Gálvölgyi Dorkával

    Gálvölgyi Dorka volt az igazgatója és egyben egyik alapítója a főváros legfiatalabb állandó színházának, a Hatszín Teátrumnak, ami rövid idő alatt népszerű lett mind a szakma mind a nagyközönség körében. A sikerek ellenére Gálvölgyi Dorka az év végén távozott az intézménytől és 2020 decembere óta a VI. kerületi önkormányzat által működtetett Eötvös 10 kulturális központ […]

    Újabb hírek
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram