Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat

    Fülöp Tímea színésznő: „Soha nem fogok szégyellni kopogtatni”

    Mi ért költözöl pont most Magyarországra? Többen is ezt kérdezték a kiváló szabadkai színésztől, Fülöp Tímeától, amikor otthagyta az eddigi létbiztonságot, és átköltözött Budapestre. Kovács Bálint készített interjút a külhoni magyarságról, szerbiai adófizetőkről és arról, milyen az, amikor Alföldi Róbert áll ki a szabadkaiak mellett.

    „Mindannyian Anna Kareninák vagyunk” – Interjú Fülöp Tímeával

    A 10. Színházi Olimpia keretein belül Tolsztoj örökéletű mesterműve, az Anna Karenina elevenedik meg a Kecskeméti Nemzeti Színház nagyszínpadán május 23-án, az Újvidéki Színház előadásában. A darabról a címszereplőt alakító Fülöp Tímeával készült beszélgetés.

    Trianonról készít előadást az Átrium Alföldi Róberttel, Péterfy Borival és a szabadkai alkotókkal

    Március 12-én új bemutatóhoz érkezik az Átrium. A trianoni csata című produkció arra vállalkozik, hogy megvizsgálja: miképp hatnak a történelmi események korunkra és mindennapjainkra. A békeszerződés óta már több generáció felnőtt, amely a történelmi Magyarország területén, de más állam polgáraként született. Hogyan viszonyulunk mi Trianonhoz? Milyen hatása van az ország feldarabolásának a jelenünkre? Milyen a […]

    Újabb hírek
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram