Tenki RékaZoltán ÁronThuróczy SzabolcsPataki Ági
  • facebook
  • instagram
  • 2024. október 27., vasárnap

    Vers a színházról Csankó Zoltánnal

    Hazánkban 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünnepeljük a magyar költészet napját. Idén Csankó Zoltán előadásában, Weöres Sándor: Vers a színházról című művével tisztelgtek a jeles nap előtt Győrben. Forrás: Győri Nemzeti Színház

    „Elkezdtem gőzerővel készülni” – Bakos-Kiss Gábor győri igazgató, az SZFE új tanára válaszolt

    A minap a Jászai Mari-díjas Bakos-Kiss Gábor személyében a Győri Nemzeti Színház élére frissen kinevezett színházigazgató volt a Fő téri Zenthe Szalon vendége. A Kedvenc színészeink című – a járvány miatt közönség nélkül tartott – sorozat olyan alkotóembert mutatott be, akit rendezőként és színművészként egyaránt szoros kapcsolatok fűznek a Zenthe Ferenc Színházhoz. A beszélgetőtárs ezúttal […]

    Forgács Péter távozó győri igazgató: „Már semmin sem csodálkozom”

    Forgács Péter nem kommentálja, hogy tizenkét év után leváltották a Győri Nemzeti Színház éléről, de erősnek tartja, hogy az internetről tudta meg a hírt. Erről az Indexnek nyilatkozott. Forrás: INDEX Áprilisban rendezi élete első tévéfilmjét, amely egy kirúgott hivatalnokról szól, aki fáradhatatlanul keresi az igazságot.  Nem ért váratlanul az igazgatói pályázat eredménye, gondoltam, hogy ez […]

    A bagoly, aki félt a sötétben – Rádiójáték premier a Vaskakas alkotóival

    Rádiójáték premierre kerül sor az FM 100.1 Győr+ Rádió Sunday Live című műsorában! 18 óra 15 perctől hallgassátok Bede-Fazekas Csaba, Kocsis Rozi, Nagy Petra, Szúkenyik Tamás és Vitányi-Juhász István előadásában Jill Tomlinson A bagoly, aki félt a sötétben című meséjének hangjátékra dramatizált változatát. A produkciót online a https://www.gyorplusz.hu/egyeb/gyor-radio/ weboldalon tudjátok követni. Rendező: Markó RóbertHangmérnök: Németh […]

    Újabb hírek
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram