Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 16., kedd

    Ők kerülhetnek be idén a Halhatatlanok Tásulatába – Elindult a szavazás

    A Halhatatlanok Társulatát az egykori Stúdió című televíziós kulturális hetilap alkotói hozták létre 1996-ban. 2024-ben is közönségszavazás dönti el, hogy a szakmai kuratórium által választott jelöltek közül mely művészek kerülnek a Halhatatlanok Társulatába.

    Ők a Halhatatlanok Társulatának új tagjai 2023-ban

    Idén ismét új tagokat választottak a Halhatatlanok Társulatába. A szakmai kuratórium ajánlása alapján, a közönség szavazata döntött. 2020-ban az ATV keltette újra életre és vállalta a szavazás lebonyolítását, valamint a hagyományos lábnyomok elkészítését és kihelyezését. 2023. szeptember 23-án az Operettszínház előtti Halhatatlanok sétányán ünnepélyes keretek között felavatták a neves elismerést elnyerő művészek lábnyomát. Az esemény […]

    Felavatták a Halhatatlanok Társulata új tagjainak lábnyomát

    A Pesti Broadway, azaz a Nagymező utca egy részét a Halhatatlanok Társulata tagjainak lábnyomai díszítik. Az ATV által két éve újjáélesztett díjátadón idén újabb nyolc művészt tettek halhatatlanná azzal, hogy a Budapesti Operettszínház előtti sétányon ezentúl az ő lábnyomukba is léphetünk – számolt be az ATV, az Index és a Blikk.

    Újabb hírek
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram