SZFENémeth GáborMertz TiborZichy Szín-MűhelySzegedCsokonai Színház
  • facebook
  • instagram
  • 2021. március 3., szerda

    Hegedűs D. Géza: “Mi, ifj. Vidnyánszky Attilával, minden külső körülmény ellenére együtt tanítunk, amíg módunkban áll”

    Azt mondja, hatalmi eszközökkel sikerült légüres térbe kényszeríteni a sokszínű érdekvédelmet, és azt, hogy az nem úgy van, hogy “holnaptól majd én tanítom a színész hallgatókat”. Interjú készült Hegedűs D. Gézával szakmáról, propagandáról és arról, hogy „e súlyos időknek meg kell felelnünk: ne illem vezessen, csakis a lelkünk.” A 24.hu beszélgetésére hívjuk fel a figyelmet.

    Online az Akárki Zsótér Sándor és Hegedűs D. Géza szereplésével

    Újabb nagysikerű produkcióját teszi interneten is elérhetővé a Szegedi Szabadtéri Játékok. Valentin-nap alkalmából február 14-től a 2020-as évad egyik legnépszerűbb előadása, az AKÁRKI látható az online térben.

    “Korszakos színésznő távozott közülünk” – Hegedűs D. Géza Börcsök Enikőre emlékezik

    Évtizedekig egy társulatban játszottak. Nem csak partnere volt a színpadon, hanem többször rendezője is. Hegedűs D. Géza személyes emlékezését a kultúra.hu közölte.

    1300. előadásához érkezett A dzsungel könyve

    Jubileumi előadáshoz érkezett A dzsungel könyve című musical: Dés László, Geszti Péter és Békés Pál darabját szombat este játszották 1300. alkalommal, így a közönség ismét egy színháztörténeti pillanatnak lehetett részese. Hegedűs D. Géza rendezése több mint 24 évvel a bemutató után is töretlen népszerűségnek örvend.

    Újabb hírek
    - Színházi pillanatok az Instagramon -