Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 11., szombat

    Felavatták Karikó Teréz operaénekes emléktábláját Szegeden

    Egykori lakóházán felavatták pénteken Karikó Teréz operaénekes, a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagjának domborműves emléktábláját, Bánfi Gábor szobrászművész és Bánfi Antal kőfaragó alkotását. Gyüdi Sándor, a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatója avatóbeszédében hangsúlyozta, Karikó Teréz több mint ötvenéves pályafutása során – bár nemzetközi sikereket is elért – mindvégig hűséges maradt a Szegedi Nemzeti Színház társulatához. Operaénekesként kivitelesen szép, gazdag hang […]

    Elhunyt Karikó Teréz, a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja

    88 éves korában elhunyt Karikó Teréz, a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja, Liszt-díjas énekművész. 1932. március 31-én született Budán, gyerekkorát is itt töltötte. Már korán, iskolai évei alatt felismerték különleges tehetségét, énekhangjának szépségét, számos énekversenyen indult sikerrel. Énektanulmányait 1956–1960 között a Zeneakadémián, az operatanszakon végezte Lendvai Andor, majd Hoór Tempis Erzsébet tanítványaként. Énektudása tökéletesítését 1959–60-ban állami ösztöndíjjal […]

    Újabb hírek
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram