gate_Bannergate_Banner
Vecsei H. MiklósBarta ÁgnesMészáros MartinRainer-Micsinyei Nóra
  • facebook
  • instagram
  • 2024. június 23., vasárnap

    „Minden szótagnak íze volt” – Kaszás Attilára emlékezett a Vígszínház

    “Számomra az a fontos, hogy a szerepeimen keresztül elmondhassam a gondolataimat a világról. Hogy tétje legyen annak, amit teszek. Mert alapvetően nem szeretek szerepelni. Kínszenvedésként élem meg és „bele is halok”, ami rögtön látszik is rajtam” – fogalmazott Kaszás Attila. 64. születésnapja alkalmából emlékezett a művészre a Vígszínház, hiszen 1983-tól tizenöt éven át volt a […]

    Szarvas József Kaszás Attilára emlékezett

    2007. március 23-án, egy héttel a születésnapja után hunyt el, tegnap ünnepelte volna a 63. születésnapját Kaszás Attila. Ez alkalomból nyilatkozott rá emlékezve egykori kollégája, a Nemzeti Színház színésze, Szarvas József. A színész azt is felidézte, amikor elveszítették Kaszás Attilát: „Sosem felejtem el azt a napot. Az öltözőben vártam, hogy színpadra szólítsanak, de ez nem […]

    Rusznák András, Gulácsi Tamás és Fándly Csaba a Kaszás Attila-díj jelöltjei

    Rusznák Andrást, a Radnóti Miklós Színház művészét, Gulácsi Tamást, a Móricz Zsigmond Színház tagját és Fándly Csabát, a Csiky Gergely Színház művészét jelölték idén a Kaszás Attila-díjra. A három színművész közül a közönség választja ki azt, aki átveheti az elismerést. „Az, hogy a társulatok tagjai, a kollégák és a színészek mellett működő szakemberek tehetnek javaslatot […]

    Újabb hírek
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram