gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    Ők a Halhatatlanok Társulatának új tagjai 2023-ban

    Idén ismét új tagokat választottak a Halhatatlanok Társulatába. A szakmai kuratórium ajánlása alapján, a közönség szavazata döntött. 2020-ban az ATV keltette újra életre és vállalta a szavazás lebonyolítását, valamint a hagyományos lábnyomok elkészítését és kihelyezését. 2023. szeptember 23-án az Operettszínház előtti Halhatatlanok sétányán ünnepélyes keretek között felavatták a neves elismerést elnyerő művészek lábnyomát. Az esemény […]

    Post Mortem: 4 újabb fesztiválon versenyez Bergendy Péter filmje!

    Bergendy Péter horrorfilmje Brüsszelbe, Porto Alegrébe, Sao Paulóba és Portóba is meghívást kapott áprilisban.

    Megérkezett a Post Mortem előzetese Klem Viktorral, Schell Judittal, Hámori Gabriellával

    A magyar műfaji film új területet hódít meg magának: 2021 januárjában kerül a mozikba Bergendy Péter horrorfilmje, a Post Mortem, amelynek most kerül nyilvánosságra a mozielőzetese.

    Ladányi Andrea, Dörner György és Káel Csaba is átvehette Kossuth-díját

    Március 15-én kihirdették az új Kossuth-díjasok listáját, de a koronavírus-járvány miatt nem tartották meg az átadási ceremóniát.

    Kezdődik az Eltörölni Frankot! forgatása Bánsági Ildikó, Frenák Pál és Ladányi Andrea szereplésével

    Az underground zenei szcéna kiemelkedő tehetsége Filo, azaz Fuchs Benjámin főszereplésével készül a vasfüggöny mögötti szocializmus orwelli csendjébe beilleszkedni képtelen zenészről és a politikai pszichiátriáról Fabricius Gábor első mozifilmje, amely július 29-étől forog.

    Ladányi Andrea / Fotó: Jókuti György

    „A tánc az együttlétről, az egymáshoz tartozásról szól” – Ladányi Andrea sorai a Tánc Világnapján

    A Tánc Világnapja magyarországi üzenetét Ladányi Andrea Kossuth-díjas, Érdemes Művész, Liszt Ferenc-, és Harangozó Gyula-díjas balettművész, koreográfus fogalmazta meg 2020-ban.

    „Aki tehetséges, az megállíthatatlan” – Ladányi Andrea Kossuth-díjról, Barcelonáról

    A test lehetőségeinek határait feszegető jelenség. Balettművészi, táncpedagógusi és koreográfusi munkáját Kossuth-díjjal értékelték. Ladányi Andreát kérdezte a HVG.

    Újabb hírek
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram