Jancsó MiklósVándor ÉvaJátékszínDanis LídiaRuttkai ÉvaVígszínházRadnóti Színház
  • facebook
  • instagram
  • 2021. szeptember 27., hétfő

    Vitéz László előadás érkezik Szentendrére Lehőcz Zsuzsával és Takács Dániellel

    Július 25-én vasárnap 10 órától a szentendrei Dunaparti Művelődési Ház udvarán látható a Vitéz László – Az elásott kincs című produkció, a debreceni színház művészeinek saját előadása.

    Lehőcz Zsuzsa: “Meg kell mutatnom azt, amit a való életben elrejtenék mások elől”

    Az a jó találkozás, amikor a báb elkezd „önállóan mozogni” – mondja Lehőcz Zsuzsa, a debreceni Csokonai Színház színésznője, akivel a bábművészet metaforikus világáról, a figurák saját életéről beszélgetett a Kultúra.hu.

    Nyolckor a bárkán – A Csokonaiban próbál a Bábel Kultúripai Kisüzem

    Megkezdődtek a Nyolckor a bárkán című koncertszínház próbái a Csokonai Színházban. A Bábel Kultúripari Kisüzem és a Csokonai Színház koprodukciójában készülő előadás alkotói a színház ideiglenes próbahelyén, a Bartók teremben kezdték el a munkát.

    Már látható a Csokonai beszélgetős műsorának 20. adása Lehőcz Zsuzsával

    Mészáros Ibolya interjúalanya ezúttal Lehőcz Zsuzsa színművész volt.

    Utcaszínház a szobából – Elindult az Élő báb-stream-ház!

    Utcaszínház a szobából: az Élő báb-stream-ház egy online nézőtér, ahová ti is beülhettek, ha küldtök magatokról egy fotót!

    Újabb hírek
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2021 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram
  • nka