gate_Bannergate_Banner
Madách SzínházKatonaArt SzíntérBenedek Miklós
  • facebook
  • instagram
  • 2023. november 30., csütörtök

    Ők lettek idén a Kultkikötő közönségdíjasai

    2023 nyarán is több mint 20 ezer néző látogatott el a Kultkikötőbe azért a különleges élményért, amelyet a szabadtéri színház jelent. Akárcsak a korábbi években, idén is olyan művészek érkeztek a Balaton partjára, akiknek a neve garanciát jelent a minőségi kikapcsolódásra. Három produkció – a korábbi évek hagyományához hűen – Kultkikötő Közönségdíjban részesült. 

    Élet-ritmusra a Pinceszínházban Medveczky Balázzsal

    Egy francia fiú, Adrien Lepage mindennapjaiba nyerünk bepillantást, a mániákusan doboló kamasz azonban egyre több titkot, élményt és emléket árul el nekünk. Furcsa világ tárul elénk, mely egyszerre irigylésre méltó és lehengerlő, de ad némi okot az aggodalomra is.

    Budapest, ahol a szerelem kezdődik – Nari Nguyen és Medveczky Balázs főszereplésével készül film

    A Budapest, ahol a szerelem kezdődik című magyar–vietnami koprodukcióban készülő romantikus film gyártását 298,9 millió, a Polonia akció 1920 című dokumentumfilm elkészítését pedig 60 millió forinttal támogatja a Filmszakmai Döntőbizottság.

    Újabb hírek
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2023 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram