Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 18., csütörtök

    Novák János: „Amelyik színház nem kockáztat, az nem is színház”

    A 10. Színházi Olimpia keretén belül több olyan fesztivál is megrendezésre kerül, amelynek fókuszában a gyerekek és az ifjúság áll. A győri PATCHWORK Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Színházi Fesztiválra a világ minden tájáról érkeznek produkciók, a PlayON! Fesztivál a digitalizáció segítségével hozza közelebb a kamaszokhoz a színház világát, a ’Senses’ Nemzetközi Fesztiválra pedig érzékszervi észlelésen alapuló előadások érkeznek. Mindhárom fesztivál szervezését […]

    Novák János, a Kolibri igazgatója: „Lelkesedés feltétlenül kell”

    „Az öröm megéléséhez kell az a társaság, amelyről tudom, hogy velem együtt örül, és hálás vagyok a sorsnak, hogy ez a Kolibriben megvan” – mondja Novák János csellista-rendező, a Kolibri Színház igazgatója, aki idén két jubileumot is ünnepel. A Kultúra.hu kérdezte.

    Novák János: „A színházban szabályok sincsenek, egy papírrepülő bárhonnan elindulhat a színpadon”

    Több mint harminc éve áll a Kolibri Színház élén, és augusztus 16-án volt hetvenéves Novák János. A kettős ünnep alkalmából kérdezte a Mandiner. Lapszemle.

    Újabb hírek
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram