Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 8., szerda

    A Filmintézet ejtette, Szarajevóban viszont díjazták Rudolf Olivér filmtervét

    Rudolf Olivér Anyám, a szörny című filmterve nyerte az Eurimages fejlesztési díját a Szarajevói Nemzetközi Filmfesztivál Cinelink koprodukciós fórumán. A fődíjas nagyjátékfilm mellett egy másik magyar projektet, Rubi Anna készülő dokumentumfilmjét is díjazták a szakmai programon. 20 ezer euróval, azaz csaknem nyolcmillió forinttal jár az Eurimages Koprodukciós Fejlesztési Díj, amelyet Szarajevói Filmfesztivál keretében megrendezett CineLink […]

    Elkaszált elsőfilmek – Nyílt levélben szólítják fel Káel Csabáékat az alkotók

    A napokban derült ki, hogy az elsőfilmeseket támogató úgynevezett Inkubátor Program öt nyertes filmje közül három elkészítésére, Berényi Andor Könnyű Álom, Rudolf Olivér Anyám, a szörny és Hernádi Ambrus A gondozó című alkotására az NFI mégsem ad gyártási támogatást. Indoklás ezzel kapcsolatban nem érkezett. A nyílt levél szövegét teljes terjedelemben közöljük. Nyílt levél Káel Csaba Filmügyi Kormánybiztosnak és a Nemzeti Filmintézet Döntőbizottságának Tisztelt Káel […]

    Rudolf Olivér filmrendező: „A rengeteg közös filmnézés és előadáselemzés erős hatással volt rám”

    A Színház- és Filmművészeti Egyetem 6×7-es évfolyamának filmrendező BA szakán 2019-ben diplomázott Rudolf Olivér FONICA M-120 című diplomafilmje a cannes-i fesztivál után a Sarajevo Film Festival versenyprogramjába is meghívást kapott. A 24 perces Fonica M-120 című alkotás főhőse Áron, egy 10 éves, magányos kisfiú, aki az anyjával él egy ócska szálló egyik szobájában. A felnőttek […]

    Újabb hírek
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram