Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat

    „A színházcsinálás folyamatos keresgélés, kételkedés, kutakodás” – Interjú Sebestyén Abával

    Tavaly decemberben tartották az ősbemutatóját az Óbudai Társaskörben a Visky András Kitelepítés című regényéből készült színpadi adaptációnak, mely az 50-es évek romániai gulágját mutatja be az író személyes emlékei alapján. A barakkszínház műfaji megjelölést kapott előadást Árkosi Árpád állította színpadra, a főszerepet pedig Sebestyén Aba játssza, aki néhány hete vette át az Erdélyi Magyar Kortárs […]

    Sebestyén Aba Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjat kapott

    Király László Kossuth-díjas költő, műfordító, Sebestyén Aba rendező, színművész és Bede Kincső fotóművész kapta idén az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjakat. A kitüntetéseket Kelemen Hunor adta át pénteken este Kolozsváron.

    „Lebontani az egonkat, hogy másfajta szárnyakat növeszthessünk” – Interjú Sebestyén Abával

    Képesek vagyunk-e lerázni a tollainkat, átlépni a magunk és a társadalom szabta konvencióinkat, merünk-e újra boldogok lenni, tudunk-e új szárnyakat növeszteni – boncolja a kérdést a Michelle Kholos Brooks – Kelly Younger szerzőpáros Kalamazoo c. vígjátékában. Hernádi Judit-Kern András összeszokott párosát Sebestyén Aba rendezi. 

    Újabb hírek
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram