Úgy döntöttem, hogy gazember leszek, s utálom e kor hiú gyönyörét -hangzik el a jól ismert monológ mondata. Hosszú az út a hatalom megszerzéséhez, poklokban kell megmártóznia – nem csak Richárdnak. Akarva-akaratlanul szinte mindenki hozzásegíti gazemberségéhez. Az egyik legtöbbször feldolgozott Shakespeare drámánál mindig izgalmas, ki hogy nyúl e nagyon izgalmas szövethez. Az Andrei Serban rendezte előadás most az eSzínház közvetítésében látható újra online. A Radnóti Színház produkciójáról Sodró Elizával beszélgettünk.

Sodró Eliza: Nekem nagyszerű találkozást jelentett ez a munka Andrei Serbannal. Eleinte izgultam, mert angolul zajlottak a próbák, de volt tolmácsunk, és egy idő után, amikor túllendültem a kiejtésem felett érzett szemérmességemen, már nem okozott gondot a nyelvi különbség. Ez egy nagy találkozás volt, és rengeteget tanultam tőle arról, hogy hogyan lehet jó energiákkal létezni a színpadon.

Hogyan kezdődtek a próbák, elmondta, hogy mit gondol a műről, hogyan képzeli el a darabot, vagy előbb a karaktereket bontottátok ki? Arról beszélt-e, hogy ma mit gondol a műről?

Mivel Serban szűz szemmel jött a Radnóti társulatához, nem ismerte a korábbi munkáinkat, először egy “castingot” tartott: néhány jelenetet meg kellett tanulni és mindenkit megnézett bizonyos helyzetekben. Én azt éreztem, hogy a Lady Annáról elég konkrét elképzelése van. Nagyon szerette volna, ha Anna egy ambiciózus, fiatal nő, aki valójában politikai babérokra tör, nem pedig egy tehetetlen áldozata Richárdnak és a politikának. Aktívan és tevékenyen próbálja mindig az adott helyzetből kihozni a legjobbat. Az olvasópróba után elemző-próbákat tartottunk, ahol végigmentünk az egész darabon és mindenről kifejtette, hogy mit gondol, mit szeretne a színpadon viszontlátni. Az volt a feladatunk, hogy az ő nagyon konkrét elképzeléseihez hajlítsuk hozzá a saját színészetünket.

Serban Bukarestben született, innen emigrált a hatvanas évek végén az Egyesült Államokba, nagyon ismerős neki ez a közép-európaiság, ugyanakkor távolabbról is szemlélheti. III. Richard Angliája nagyon jól működik ebben a térségben.

Az nagyon érdekes, hogy a román színház és színjátszás mennyire más, mint a magyar. Hatalmas energiákkal léteznek a színpadon, nem törekednek mindenáron a “természetességre”. A miénk elég mélyen gyökerezik a kisrealista, mélylélektani hagyományban, és pont azt éreztem, hogy most egy újfajta hangot, egy expresszívebb létezést tanulok. A munkafolyamat arról is szólt, hogy valahogy megértsük egymás színházi nyelvét: hogyan tudom a saját színészi eszköztárammal megtalálni az utat Andrei rendezői víziójához. Aztán volt egy érdekes eset, hogy Serban ugyanezt az előadást ugyanezekkel a jelmezekkel és díszlettel pár évvel később újra megrendezte Romániában, a Bulandra Színházban. A Bulandra minket is meghívott, hogy játsszuk el a mi III. Richard előadásunkat. Sajnos az övékét nem láttuk, de akik mindkettőt nézték, azt mondták, hogy a román előadás sokkal expresszívebb, a magyar mélylélektani jellegű volt. Mi mindannyian úgy éreztük, hogy ennél kifejezőbben még soha életünkben nem játszottunk. Ennyire más a két színházi hagyomány….

Fantasztikus kaland lehetett megmártózni egy másfajta színházi gondolkodásban.

Tényleg sokat tanultam tőle. A darab második részében van egy olyan monológom, amelyből kiderül, hogy minden elveszett. A próbán Serban azt kérte, hogy egy nagyon felfokozott érzelmi állapotban indítsam a szöveget, aztán mondatról-mondatra növeljem az indulatot egyre erőteljesebbre, szinte a kibírhatatlanságig. Beültünk a hangosító pultba, hogy felvegyük, mert azt akarta, hogy a korábban elhangzott mondataim visszhangozzanak a hangszóróból. Amikor úgy éreztem, már elértem a plafont, és ennél több energiát nem tudok beletolni, ő folyamatosan ismételte, hogy „gyerünk, még-még”. És egyszercsak azt éreztem, hogy átszakad bennem egy gát és akkor hirtelen megszületett mindaz, amit kért. Ő is nagyon elégedett volt és én is. Szerintem mindketten éreztük, hogy valami fontos dolog történt. Ez egy jócskán a komfortzónámon kívül eső színészi eszköz, amit lehet, hogy soha nem tanulok meg, ha ő nem ragaszkodik hozzá. Ezután már csak azon kellett dolgoznom, hogy technikailag is megteremtsem ennek a nagyon intenzív állapotnak a feltételeit, vagyis hogy megtanuljak úgy ordítani, hogy nem megy el a hangom.

Van egy másik monológod is, amikor úgy szólsz a többiekhez, mintha az egy politikai szónoklat lenne. Izgalmas, hogy az egykor kiszivárgott színházi törvénytervezet ellen, nagy tömegek előtt is hasonló módon álltál ki. Össze tud érni ilyenkor a szerep és a civil élet?

Lady Annát évekkel korábban játszottam, de valóban izgalmas a párhuzam. Amikor felolvastam az előadóművészeti törvénytervezet ellen szerveződött tüntetésen a levelem, hirtelen beugrott ez a kép, hogy milyen volt Lady Annaként a színpadon állni, és milyen a valóságban egy több tízezres tömeg előtt beszélni. Nagyon más energiaszint, mint a Radnóti színpadán.

Lady Anna kemény nő, kacéran viselkedik Richárddal, ezer színe van. Te milyennek látod őt?

A III. Richard egy hatalmi dráma, a szereplők között folyamatosan játszmák zajlanak, és ezekben a helyzetekben Lady Anna valóban fegyverként tudja használni a nőiességét és közben elcsábul a hatalomtól. Serban azt kérte tőlem, hogy nézzek politikai vitákat, figyeljem meg, hogy milyen kommunikációs eszközöket és technikákat használnak. Nagyon sok női politikust tanulmányoztam, hogy fellessem a retorikai fogásokat, mert a politika arról szól, hogyan tudsz hatni a tömegekre, hogyan tudod meggyőzni őket. Az eredeti darabban Lady Anna a halott férje koporsóját kíséri az említett monológnál. Próbáltuk ezt a jelenetet megvalósítani, de nem volt az igazi. Ehelyett találta ki Serban a pulpitust. És az működött – annyira erős szimbólum volt, hogy utána több jelenteben is szerepet kapott.

Shakespeare attól jó, hogy mindig megvan az aktualitása. De ha a színpadra bekerül egy pulpitus, az komoly jelentéstöbbletet ad…

Pont attól vált nagyszabású előadássá a III. Richárd, hogy nem akart aktualizálni, megfelelni a mai aktuálpolitikai környezetnek, mert hatalmasabb, általánosabb érvényű történet ennél. Shakespeare-nek is ebben rejlik az ereje, hogy megmutatja, hogy működik a hatalom és mit csinál az emberekből: szörnyetegekké torzítja őket.

Richard végtelenül magányos ebben a győzelemben.

Egyedül marad, de azt gondolom, hogy végig egyedül van. Én nagyon szeretem Alföldi alakítását, azt, hogy Richárd kaján élvezettel csinálja végig az összes gaztettet. Mert abban, hogy tönkreteszel embereket és látod őket megsemmisülni, kell, hogy legyen egyfajta perverz élvezet, különben a lelkiismereted megállítana.

Richárd gazember, de szinte kivétel nélkül mindenki hozzásegíti, hogy azzá legyen.

Mert mindenki a saját gesztenyéjét kapargatja, nem sok becsületes jellem van ebben a drámában.

A társulatból mindenki több szerepet vitt, Te játszottad az egyik hercegi gyereket is.

Meg voltam benne csuklyás pap, szakállas pap, kamu pap, szinte végig színpadon álltunk. Nagyon szeretek többféle szerepben megjelenni egy előadásban és egy Shakespeare dráma kiváló terep erre. Spirónak van egy könyve: Shakespeare szerepösszevonásai, amelyben levezeti, hogy az egyes darabokban dramaturgiai szempontból mely figurákat játszhatta ugyanaz a színész. Hallatlanul izgalmas, hogy egy-egy ilyen szerepösszevonás különös többletjelentést kölcsönözhet a szerepeknek.

Amikor már szinte mindenki megmártózott a hatalom bugyraiban, már rengeteg a halott, adhat-e megnyugvást, megbékélést, hogy jön majd egy új korszak? Vagy a hatalom módszerei nem változnak és minden marad a régiben?

Mindig van egy pici remény, ami felcsillan, de aztán látható, hogy végül mindig ugyanoda lyukad ki a történet. Egy királydráma vége egyben egy királydráma kezdete. Egyik sem lesz jobb király, mint az előzőek voltak. Serban részéről nagyon erős gesztus volt, hogy Richard elméjében és a színpadon is felvonuló halottak az utolsó, “reménykeltő” beszédnél a színpad elejére jöttek, aztán féltérdre ereszkedtek. Serban azt kérte tőlünk, nézzünk a nézők szemébe, s nézzünk végig mindenkin. Olyankor gyakran eszembe jutott, mennyire lehet édes a győzelem, ha ennyi áldozatot követel.

Kilenc éve vagy a Radnótiban, fantasztikus szerepeket kaptál és kapsz. Mit jelent neked a Radnóti?

A Radnóti nem csak egy munkahely, ahol néha hozzám vágnak egy-két szerepet, aztán csináljak vele amit akarok. Társulati ember vagyok és úgy érzem, hogy a kilenc évadom alatt kialakult a Radnótiban egy olyan légkör, amelyben színészileg és emberileg is otthon érzem magamat. Bátrabban tudok játszani és kreatívabb vagyok, ha kötődöm azokhoz az emberekhez, akikkel együtt dolgozom. Persze kilenc év hosszú idő és előfordul, hogy ráununk egymásra vagy saját magunkra, ilyenkor – ha van lehetőség – szeretek új helyzeteket is kipróbálni, új emberekkel dolgozni. Ez egyszerre frissítő és inspiráló, nem mellesleg remek dolgok születnek belőle: a Kizárólag az utókor számára, a Darázs és a Bármi lehetséges is nagyszerű találkozás volt. Szóval szeretek kalandozni, de jó érzés, hogy a Radnótihoz tartozom és hogy ők is számítanak rám.

Új kaland a Loupe Színház is. Nagyon másként működik, mint a Radnóti…

A Loupe Színházi Társulás egy állami támogatásoktól független csapat, ezért a működésük nagyon erősen függ attól, hogy meg tudják-e tölteni a színházat. Ennek ellenére mégsem a kommersz utat választják, hanem olyan fontos témákban csinálnak előadásokat, amelyek a színház eszközével hívják fel társadalmi problémákra a figyelmet. A Bármi lehetséges után rengeteg pozitív visszajelzést kapunk, amik megerősítenek abban, hogy jó úton járunk. Nagyon drukkolok, hogy fenntartható legyen ez a működési forma.

Szerző: Marton Éva

A III. Richárd című előadás online vetítésére itt válthatnak jegyet.

A megváltott jeggyel az előadás 2025.01.15. 19:00 és 2025.01.20. 23:59 (CET) között tekinthető meg, felvételről!