Ma hetvenöt éves Sunyovszky Szilvia Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész, aki húsz éven át volt a Madách Színház egyik vezető színésznője. Az ország a Várkonyi Zoltán rendezte Fekete gyémántok Evilájaként ismerte meg.

Sunyovszky Szilvia / Fotó: MTI/KELETI ÉVA

Sunyovszky Szilvia 1948. február 2-án született Rozsnyón, ahol már nyolc évesen színpadra állt.

„Szüleim egymás iránti szeretete azt a benyomást keltette bennem gyerekként, hogy minden házasság ilyen harmonikus. A bajban is egymást erősítették. Soha egy hangos szóváltásnak vagy vitának nem voltam tanúja. A vitát nem ismertem, mert mindent megbeszéltek egymással. Ilyen kiegyensúlyozott szerető környezetben terelgettek és tanítgattak a szüleim, akik soha nem büszkélkedtek velem az életem későbbi időszakában sem. Pedig, talán különös, hogy én mondom, de tény: már kislányként Rozsnyó üdvöskéje voltam. Négyévesen léptem először közönség elé a főterén álló Városháza dísztermében egy versikével. Majd az otthonunknak helyet adó, hosszú, komfort nélküli lakásokból álló házsor udvarán adtuk elő azokat a jeleneteket, amelyek az édesanyámtól hallott meséket jelenítették meg. Általános iskolásként, gimnazistaként pedig sorra nyertem a szavalóversenyeket. Országos szintűeket is, amelyek a városom számára is ismertséget, elismertséget hoztak. Idővel én lettem a város kulturális eseményeinek konferansziéja” – mesélte az Origo interjújában.

Pozsonyban, a Színművészeti Főiskolán tanult 1966–1968 között. Amint lehetősége adódott rá, Magyarországon folytatta tovább a tanulmányait, a harmadik évfolyamot már Várkonyi Zoltán osztályában végezte el Budapesten. 1970-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. „Azt gondoltam: ha ismeretlenként bejutok oda, akkor helyem van a pályán. Egyébként pedig nem szeretem, ha kivételeznek velem. Mint utóbb kiderült, jól éreztem, hogy lett volna esélyem a közbenjárásra. A magyar területi színház illetékesei – akik ismertek a különböző versenyekről – elintézték volna, hogy mindenképpen felvegyenek Pozsonyba, s még egy magyar nyelvű oktatót is adtak volna mellém. Növelte az önbizalmamat, hogy „hátszél” nélkül kerültem be. A felvételi egyik fordulóján rögtönözni kellett, reagálva a felvételi bizottság által odakiáltott szóra. A válaszomban rosszul ragoztam a megadott szót, így az más értelmet kapott. Megdöbbentek: „Maga magyar?” – mondtam, hogy igen, s azt gondoltam, most szállt el a lehetőség. Mégis felvettek, majd kivételezés nélkül is adtak mellém egy szlovák nyelvű, magyarul is tudó beszédtanárt. Utóbbitól hamar elbúcsúztam, mert kiderült, hogy én jobban, szebben beszélem az anyanyelvünket” – mesélte ennek kapcsán.

Piros Ildikó, Bus Kati, Bodnár Erika és Sunyovszky Szilvia, a Színház- és Filmművészeti Főiskola IV. éves színészhallgatói / Fotó: MTI/KELETI ÉVA

Annak kapcsán, hogy a diploma után miért nem a Nemzeti Színházhoz szerződött, kifejtette:

„Voltak kollégák, akikkel kedveltük egymást, de alapvetően nem éreztem jól magam a Nemzeti Színházban. Az intézmény aurájából áradt a felsőbbrendűség érzete. Voltak színészek, rendezők, akik éreztették: őket pusztán azért is tisztelni kell, mert a Nemzeti tagjai. Egri István szerette volna, ha odaszerződök, de az akkoriban igazgatónak kinevezett Marton Endre közölte, hogy szó sem lehet róla. Ugyanis sértésnek vette, hogy amikor még végzős főiskolásként sorban álltam a kávéért a színész büfében, szóvá tettem, hogy őt előbb szolgálják ki, mint engem, pedig mögöttem volt a sorban. Ám merő udvariasságból rákérdeztem, hogy egyébként mit dolgozik a színházban? Nos, ő volt az igazgató. Ez is bizonyítja, hogy mennyire tájékozatlan voltam a személyeket illetően.”

1967–68-ban a pozsonyi Hviezdoslav Színházban játszott majd, a főiskola után 1970–71-ben a kassai Thália Színház tagja lett. „Olyan szerződést íratott alá a kassai igazgató, amelyben csak rejtve – pusztán a vonatkozó passzus számát belefoglalva – szerepelt a kikötés: lényegében halálig a színház kötelékébe tartozom. Az igazgatót azonban hamarosan leváltották. Emberséges vezető került a helyére, akinek módjában állt elbocsájtani mint új kinevezett igazgatónak” – emlékezett a színésznő, aki a 1971-es őszi évadtól a Madách Színház tagja lett.

Sztankay Ádám és Sunyovszky Szilvia a Hogy volt!? című tv-műsor felvételén

„Otthon voltam a Madách Színházban. Nem kívánhatnék jobb helyzetet egyetlen pályakezdőnek sem. A társulat vezető színészei szeretettel fogadták be a fiatal kollégákat. Ez ma is példaadó lehetne. Sosem voltam „büfészínész”, de ha mégis beugrottam egy kávéra, akkor például a visszahúzódónak ismert Balázs Samu – ha ott volt éppen – rendre odaintett az asztalához, és miközben a többiek játékos irigységgel nézték, megkínált a drága amerikai cigarettájával.A társulat igazi közösségként működött, bár biztos voltak súrlódások is. Utóbbiakról azért sem értesültem, mert tudták, hogy nem foglalkozom velük. Márkus Laci mondta egyszer tréfásan: „A Sunyónak ne mondjatok semmit, mert úgysem adja tovább!” Ilyen pajkos iróniára is csak ott támadhat kedv, ahol nem a kedvtelenség, a folyamatos feszültség jellemzi az alaphangulatot” – nyilatkozta Sztankay Ádámnak.

A Magyar Rádió 1-es stúdiója, Maria Kann: A kéktollú gácsér című művének felvétele. Tímár Béla (háttal) és Sunyovszky Szilvia színművészek / Fotó: Fortepan

Budapesten már 1969-ben már kamera elé állhatott, Az alvilág professzora című filmben olyan legendák játszottak, mint Latinovits Zoltán, Sinkovits Imre, Domján Edit vagy Kállai Ferenc. Ugyanebben az évben a Ráktérítő című tévéfilmben is szerepet kapott, a rendező Szőnyi G. Sándor később a férje lett.

1971-ben tért vissza Budapestre, és a Madách Színház vezető színésznője lett az akkor legendás prózai társulatban, ahol olyan színészóriásokkal játszhatott, mint Márkus László, Juhász Jácint, Tolnay Klári, Mensáros László vagy Sztankay István.

Az igazi népszerűséget számára is a film hozza meg, a Várkonyi Zoltán rendezte Fekete gyémántokban játszotta el Evila szerepét, amit 1977-ben mutattak be és lett országosan ismert.

1983-ban a férje két rendezésében is szerepelt, A néma leventében Ziliaként és a Míg új a szerelem című filmben Kállai Ferenc partnereként. Láthattuk a Szomszédok című sorozatban 1995 és 1998 között dr. Ágai Erika szerepében, aki Mágenheim doktor egyik kollégája volt.

A Madách Színházat fokozatosan musicalszínházzá formálták át, így Sunyovszky Szilvia 1991-ben távozott a társulattól. A kilencvenes években már csak keveset lép színpadra, mivel egy orvosi műhiba derékba törte a színésznői karrierjét. Utoljára 1996-ban az Evangélium Színházban láthatta a közönség Gizella királyné szerepében Sík Sándor István király című drámájában.

Még 1991-ben megpályázta az akkor alakuló pozsonyi Magyar Kulturális Intézet igazgatói posztját, amelyet 1995-ig töltött be. Ezt követően a Határon Túli Magyarok Hivatalának főtanácsosaként, majd 2000-ig a Magyarországért Alapítvány elnökeként dolgozott.

A 2010-ben bemutatott A Föld szeretője című filmdrámában még vállalt szerepet, ezenkívül csak versmondással szerepelt, gyakran a televízió felkérésére a Vers mindenkinek című műsorban.

A Magyar Rádió stúdiója, Sunyovszky Szilvia, Agárdy Gábor és Csűrös Karola színművészek / Fotó: Fortepan

1986-ban Jászai Mari-díjat kapott, 1998-ban Rozsnyó díszpolgára lett. 2013-ban Érdemes művész címmel, 2016-ban A Magyar Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki. 2020-ban megkapta a Kossuth-díjat.

„Mindig is nagyobb volt bennem a színház iránti alázat, mint az önmutogatásra való késztetés. A színésznek az a dolga, hogy tolmácsolja a művet, segítsen a nézőknek megérteni, megélni az eljátszott sorsokat, eljutni a katarzisig. Sok gyönyörű szerepen át különböző emberek jellemábrázolásával tükröt lehetett tartanom a helyesen vagy helytelenül cselekvő egyéneknek a kívánatos út megtalálásához” – vallja Sunyovszky Szilvia.

Még a Madách Színház tagjaként lett 1989-ben a Drogmentes Élet Nemzetközi Alapítványnak az elnöke, s maradt is 1999-ig. 1991-95 között a pozsonyi Magyar Kulturális Intézet igazgatójaként mint kultúrdiplomata dolgozott. 1995-től 1998-ig a Határon Túli Magyarok Hivatalának volt főtanácsosa. 1998-2000 között a Magyarországért Alapítvány elnöke. 2003-2005 között a Fidesz elnöki tanácsosa. 2004-től a Polgári Hermina Alapítvány kuratóriumának elnöke. A kérdésre, ezek a megbízatások, vállalások mutatnak rokonságot a színészi működéssel, azt felelte: „Mutatnak, de mielőtt rátérnék, meg kell említenem: ismerőseimnek mondtam egyszer, hogy én egész életemben gyűjtögettem, de nem pénzt. Hanem tapasztalatokat. Társadalmi feladataimban is ugyanaz hajtott, ami színészként: az volt a szándékom, hogy amit begyűjtöttem, abból úgy adjak másoknak, hogy azzal a legtöbbet segíthessek. (…) Hozzátenném: a társadalmi feladataimat természetesen társadalmi munkában végeztem. (…) Mindig is tiszteltem és becsültem, ha valaki önzetlenül, de elszántan hitt valamiben. Ha a hitével épített és nem rombolt. Annyi történt, hogy az ország jelenlegi vezetésében éreztem meg azt a képességet, amely szimpatikus módon, általam is fontosnak tartott értékrend mentén viszi előre az ország dolgait” – nyilatkozta az Origonak.

Forrás: MTI, Színház Online, ORIGO