Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 21., vasárnap

    Szinetár Dóra: „Hiszek abban, hogy az életemen, ha akarok, én tudok változtatni”

    Nemrég önálló esttel jelentkezett Szinetár Dóra. A színésznő Egy életem című produkciójában életéről, a számára meghatározó pillanatokról és történetekről mesél. Ennek kapcsán kérdezte a Nők Lapja.

    „Próbálok a saját kudarcaimon, hülyeségeimen is nevetni” – Interjú Szinetár Dórával

    Életrajzi stand-up est – azaz a saját életéről fog mesélni a Centrál Színház színpadán Szinetár Dóra február 7-én és március 3-án. Miért vágott bele ebbe a feladatba? Nem fél, hogy most minden titkát megtudja a közönség? 

    Mucsi Zoltán: „Én a világbékét várom ettől az estétől”

    EGY ÉLETEM – ez a címe annak a különleges életrajzi stand up sorozatnak, ami szeptember végén indul a Momkult-ban. Híres művészek állnak színpadra, hogy egy-egy színházi este keretein belül elmeséljék az életüket. 

    A még kislány Szinetár Dórával készült horrorfilmet hoznak forgalmazásba

    A Laurin című, Magyarországon forgatott gótikus horrorfilm 1989-ben jelent meg, főszerepben az akkor még gyerek Szinetár Dórával és Tóth Barnabással, illetve fontos mellékszerepben tűnt fel benne Eperjes Károly is. A filmet most Blu-rayen fogják kiadni – számolt be a HVG és a film.hu

    Újabb hírek
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram