gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    „Soha nem bántam meg, hogy nem lettem színész” – Béres Attila először rendez Szolnokon

    Béres Attila a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója, rendező, színész és matematikus. Ez így már önmagában is paradoxonnak tűnhet, azonban megismerve Attilát, pillanatok alatt természetessé válik, hogy lehet valaki matematikus és színházcsináló is egyben. Emlékszem, ahogy egy hónappal ezelőtt beviharzott az olvasópróbára. Ugyan, szinte alig ismert valakit a csapatból, mégis olyan játszi könnyedséggel vette magához a […]

    Lila akác – Biró Panna Dominika és Csákvári Krisztián főszereplésével látható Szolnokon

    Szép Ernő drámáját mutatta be a Szolnoki Szigligeti Színház 2023. szeptember 22-én, Csiszár Imre rendezésében. Tóth Manci szerepében Biró Panna Dominika, Csacsinszky Pali szerepében Csákvári Krisztián látható.

    „Ez egy játék, amit nagyon komolyan kell venni” – Mucsi Zoltán A fösvényben tért vissza Szolnokra

    „Kapa. Zoli. A Mucsi. Mindhárom név egy irányba mutat. Nekünk szolnokiaknak a Szigligeti irányába, hiszen tizenöt éven át a színház oszlopos tagja volt segédszínészként. Ezt büszkén vállalja is minden interjúban, annak ellenére, hogy a nevét ma már mindenki ismeri. Korosztálytól függően, van, aki még az ezredforduló előtt bemutatott, Nekem lámpást adott az Úr Pesten című […]

    Újabb hírek
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram