Tenki RékaZoltán ÁronThuróczy SzabolcsPataki Ági
  • facebook
  • instagram
  • 2024. október 27., vasárnap

    20 éves a Tóték – Főszerepben Szűcs Nelli és Trill Zsolt

    „A ma problémái nagyrészt ugyanazok, mint a Tóték keletkezésének idején voltak, és Örkény alapkérdéseket boncolgat. Az emberi természet nem változik, és az a viszonyrendszer, amit a darab felvázol, abszolút átültethető a mába. Ez a nagy művek, a klasszikusok sajátja” – nyilatkozta a produkció kapcsán Vidnyánszky Attila rendező.

    Szűcs Nelli és Trill Zsolt: „Jobb, ha nem derülnek ki Udvaros és a Nemzeti titkai, és amúgy sem kéne mindennel Vidnyánszkyhoz rohanni”

    Szűcs Nelli és férje, a Kossuth-díjas Trill Zsolt a FIXTV-n futó Bóta Café műsorának nyilatkozott. Udvaros Dorottya-ügyéről és a Nemzeti Színházban történt balesetről is beszéltek – vette észre a Blikk.

    Szűcs Nelli: „Nem én vagyok a színház, hanem az, ami köztem és a nézők között létrejön”

    A Nemzeti Színház társulati tagja pályája során számos rangos elismerést kapott már. Legutóbb a Szarvasi Vízi Színház idei „Színház a víz felett” programjában vehette át a legjobb női alakítás díját. Az alábbi interjúban szó esik a nagy sikerrel játszott Fedák Sári – önálló estjéről, Beregszászról, a Cipruson több ezer éves helyszínen előadott Bakkhánsnők című előadásról és az […]

    Sose lesz vége – ifj. Vidnyánszky Attila, Szűcs Nelli, Pogány Judit szereplésével készült Petőfi ihlette kisjátékfilm

    A Petőfi-bicentenárium alkalmából mutatják be Somossy Barbara Sose lesz vége című kisjátékfilmjét a Fonó Budai Zeneházban január 18-án, melyet a költő A csaplárné a betyárt szerette című költeménye ihletett. A vetítés után a szervezők táncházba várják az érdeklődőket. A film főszerepeit ifjabb Vidnyánszky Attila és Szűcs Nelli alakítják, de Pogány Judit, Reviczky Gábor és Patkós […]

    Újabb hírek
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram