gate_Bannergate_Banner
Vecsei H. MiklósBarta ÁgnesMészáros MartinRainer-Micsinyei Nóra
  • facebook
  • instagram
  • 2024. június 23., vasárnap

    Bakonyi Csilla és Dévai Balázs is díjat nyert a tatabányai színházban

    Június 12-én megtartotta évadzáró társulati ülését a Jászai Mari Színház. A hagyományoknak megfelelően átadásra kerültek az évad művészi teljesítményeit elismerni szándékozó díjak is. 

    „Fontos nekem a bizalom és a szeretet jelenléte a színházban” – Interjú Csabai Csongorral

    Csabai Csongor 1996-ban született Ajkán, Magyarpolányban nőtt fel. Már gyerekként bekerült a Komáromi Sándor drámapedagógus vezette Teleszterion Színházi Műhelybe, később a Kaposvári Egyetem színész szakán tanult Kéri Kitty és Uray Péter osztályában. 2023-tól a tatabányai Jászai Mari Színház tagja.

    „Tatabányán egy nagyon erős, összetartó család lettünk” – Interjú Dévai Balázzsal

    Hosszabb útkeresések után, a tatabányai Jászai Mari Színház társulattá alakulása óta erősíti a színházat, ahol mint mondja, magára talált. S bár vannak erősebb, illetve kevesebb munkát adó évadok, úgy érzi, „otthonra” lelt. Dragomán György Kalucsni c. regényének színházi előadása kapcsán beszélgettünk családi kötődésről, hatalmi játszmákról, színházi létről Dévai Balázzsal. A Kalucsni egy történelmi színdarab – […]

    Újabb hírek
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram