gate_Banner
CannesFarkas DénesRudolf OlivérGergye KrisztiánSzentendrei TeátrumVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2021. július 29., csütörtök

    Két új taggal bővül a Katona társulata

    2021 őszétől Tóth Zsófia és Lengyel Benjamin csatlakozik a Katona József Színházhoz. Mindketten Pelsőczy Réka és Rába Roland osztályában diplomáznak júliusban a Freeszfe Egyesület keretein belül, a Salzburgi Mozarteumban. Kovács Lehel 15 év után, korábbi szerepeit megtartva távozik a társulat kötelékéből.

    “Amikor megtudtam, hogy a Katona szerződtet, azt éreztem: ez az!” – Interjú Tóth Zsófiával

    Május 29-én tartották Shakespeare Lear királyának bemutatóját Zsámbéki Gábor rendezésében a Katona József Színházban. A darab Cordeliájával, a most végzős Tóth Zsófival beszélgetett tartalmi partnerünk, a Pótszékfoglaló.

    Tóth Zsófia, színészhallgató: “Csodálatos volt az egyetemfoglalás részesévé válni”

    Mire ez az interjú az olvasók elé kerül, Tóth Zsófia, az egykori Színház- és Filmművészeti Egyetem tanulója, már leadta a szakdolgozatát. Ahogy ő fogalmaz, már félig kint van az egyetemről, de azért még félig bent. Az utolsó év amúgy sem könnyű, hát még úgy, hogy ő és több száz diáktársa lényegében történelmet írtak az elmúlt […]

    “Van az a hazugság, amit már egyszerűen képtelenség lenyelni” – Tóth Zsófia és Lengyel Benjámin SZFE-ről, alkotásról

    Szeptemberben mutatták be a Jurányi Házban Pass Andrea legújabb előadását, A Jelentéktelent. A Gogol-átirat aktualitásáról, az SZFE-ről és a jelentékenység kérdéséről a Színház- és Filmművészeti Egyetem két hallgatójával, Tóth Zsófival és Lengyel Benjáminnal beszélgetett Dézsi Fruzsina a dunszt.sk oldalán.

    Újabb hírek
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2021 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram
  • nka