Madách SzínházKatonaArt SzíntérBenedek Miklós
  • facebook
  • instagram
  • 2023. szeptember 26., kedd

    Vilmányi Benett: “Uralja a kulturális teret ez a fasisztoid autokrácia”

    Szélsőjobboldali korszaka, kényszeressége és a gyerekkorát feldolgozó darab, az 1V1 is szóba került Vilmányi Benett színművész és Veiszer Alinda beszélgetésében. A Larry című film főszereplőjeként vagy az HBO Terápia című sorozatában ismertté vált Vilmányi azt a mondatot is elárulta, amit a Junior Prima díj átadóján elmondott volna, ha átvette volna az elismerést.

    Vilmányi Benett a Fidelionak: “A színház az első, de a szerelem még fontosabb”

    Szerepeibe már csak ritkán akar belehalni, de nem bánja. Mint mondja, ez semminek nem lehet a fokmérője. Nincs egy éve, hogy az egész ország megismerte Larryként, a dadogó borsodi rapperként, most pedig Szabó Mátyás első nagyjátékfilmjében, a Látom, amit látsz című romantikus sci-fiben alakít főszerepet. Vilmányi Benettet a Fidelio kérdezte. Lapszemle.

    Mozikban a Látom, amit látsz Vilmányi Benett és Hartai Petra főszereplésével

    Mától látható a hazai mozikban a Vilmányi Benett, Hartai Petra, Nagy Mari, Lukáts Andor és Lestyán Attila főszereplésével készült új magyar romantikus film, a Látom, amit látsz, amely a Nemzeti Filmintézet Inkubátor programja révén valósult meg. A hamisítatlan kelet-európai közegbe ágyazott szokatlan szerelmi történetet feldolgozó alkotás Szabó Mátyás rendező első játékfilmje.

    Újabb hírek
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2023 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram