Pillanatok, személyek, érzések. Milyen hatásokra válunk azzá, akik ma vagyunk? Takács Katalin színésznő, a Budaörsi Latinovits Színház tagja – akit hamarosan a Ma este gyilkolunk című filmben láthatunk a mozikban – mesélt erről a Nők Lapjának. Lapszemle.

A teljes interjú a Nők Lapjában olvasható.
Nők Lapja 2024.10.22 – 82. oldal

„1956-ban ötéves voltam, és meghatározó emlékeim kötődnek ezekhez az októberi napokhoz. Belövést kapott a házunk, emiatt egy olyan új félelmet éltem át, amit addig soha nem tapasztaltam. Aztán a szüleimmel és másokkal együtt megindultunk a Nyugat felé. Zaláig jutottunk, ahol a határőrök elől az embercsempész beterelt minket egy erdészházba. Azt mondta, ha valaki csak megpisszen, annak súlyos következményei lesznek. Arra is tisztán emlékszem, miként próbáltam még a lélegzetemet is visszatartani, nehogy börtönbe zárják a családomat. Ezek az élmények kihúzták a talajt a lábam alól. Megrepedt az a burok, az a biztonsági fal, amit addig a szüleim körém építettek. De nincs bennem hiányérzet amiatt, hogy végül itthon maradtunk” – mesélte a Nők Lapjának Takács Katalin, aki már az érettségi évében a Szkénébe került, amely a Budapesti Műszaki Egyetem színháza és amatőr társulata volt.

„Az alapítótól, Keleti István rendezőtől életre szóló útmutatást kaptam arról, mit jelent a színház. Fantasztikus emberek közé kerültem, akik mérnöknek, bölcsésznek készültek, nem színészek akartak lenni, de színházat építettek a két kezükkel, még én is segítettem a falakat festeni. Velük megtanultam, hogy lehet csapatban dolgozni, hogy kell a másikra figyelni, a fegyelmet, a játékosságot” – mesélte a színésznő.

Februárban mutatták be a Budaörsi Latinovits Színházban A vágy villamosa című darabot, amelyben Blanche szerepét játssza: „Valljuk be, nem az én koromban szokta a színésznőket megtalálni ez a figura, hiszen a darab szerint ő egy harmincas nő. A próbafolyamat alatt megküzdöttem a karakterrel, és magammal is. Miután Blanche visszatekint az életére, ezt nekem ugyanúgy meg kellett tennem – egyrészt szakmailag, másrészt magánéletileg. Volt egy pont, amikor azt mondtam magamban, „jaj, ne”, a következőben pedig hogy „de igen, én ezt mindenképp meg akarom csinálni”. Szenvedélyesen, aprólékosan és hosszadalmasan dolgoztam ezzel a szereppel – régen kaptam ilyen jelentős feladatot. És amikor esténként színpadra lépek, felszabadultan élem át, nem pedig eljátszom” – árulta el Takács Katalin.

A teljes interjú a Nők Lapjában olvasható.
Nők Lapja 2024.10.22 – 82. oldal

Kérdezett: Szigeti Hajni