Takács Nóra Diána: „Az Örkényben mindent közös ügyként élünk meg”
2020. június 14., vasárnap 06:25
Takács Nóra Diána nem véletlenül végzett zenés színész-osztályban, és bár azóta az Örkény Színház társulati tagja, a muzsikának fontos szerepe van az életében és a pályáján .
“Különböző hangszereken tanultam játszani, de aztán újra és újra kiderült, hogy mégsem ez az igazi. Zongoráztam, gitároztam, de sokat énekeltem kórusban is. A Színművészeti előtt három évig az Új Színházban voltam stúdiós, ahol többen biztattak, hogy ne hagyjam abba az éneklést, Ács János külön foglalkozott is velem. (…)
Ráadásul vannak emberek – és én is ilyen vagyok –, akik pont a zenében oldódnak fel igazán és tudnak teljesen felszabadultan játszani.”
A színésznő azt is elárulta, Árpival és Kiss Judit Ágnessel már dolgoznak azon, hogy legyen egy szólóestje.
A pályakezdésről szólva arról is mesélt, még a gyakorlata elején mondta Mácsai Pál, hogy ha lesz hely, szívesen szerződtetné és az elejétől fogva nagyon otthonosan érezte magát az Örkényben: “Talán az a legfontosabb, hogy olyan közeg legyek, ahol azt érzem, biztonságban tudok működni. Az Örkényben ugyanannyira mertem béna lenni, mint a főiskolán. Nem éreztem, hogy nekem mindig tökéletesnek kell lennem, tudtunk együtt gondolkodni, felszabadultan dolgozni. (…) Azért is jó az Örkényben, mert itt senki sem azt várja, hogy megmondják neki, mit kell csinálni, itt mindenki gondolkodik. Mindent közös ügyként élünk meg: idejön egy rendező a koncepciójával, de azt nekünk kell „belakni”. És akkor alakul jól a dolog, ha én is hozzá tudok tenni valamit. A Macbethben például sokáig kérdés volt, mi legyen azzal a jelenettel a második felvonás elején, ami kinn játszódik a szünet után az előtérben. Sok elképzelés volt, Ildi ( Gáspár Ildikó rendező ) is érezte, hogy kéne valami csavar. És akkor jött az ötlet, hogy valamilyen élő zene kellene, ami szervesen tudna illeszkedni a darabbéli vacsorához, talán valami duett. Nekem pedig beugrott régi nagy vágyam a Csárdáskirálynőből, az „Emlékszel még?”.
Én ugye minden vagyok, csak primadonna-alkat nem, úgyhogy kevéssé tűnt valószínűnek, hogy én valaha is elénekelhetem ezt a dalt színházban. De mégis összejött, és úgy tűnik, tényleg működik is.
Elsőre nagyon távolinak tűnik a darab világától, de közben Macbeth és Lady Macbeth viszonyához rengeteg köze van. Sokan nem ismerik fel egyébként először, mit éneklünk, és csak a refrénnél jönnek rá.
Az egyik előadáson viszont, rögtön ahogy belekezdtem az első sorba, egy hatvan körüli hölgy elkezdett kacagni, csapkodta össze a tenyerét, annyira örült, ahogy fejben összerakta, hogy ezt én itt most miért énekelem. Egy ilyen pillanat fontosabb visszaigazolás, mint a taps az előadás végén”
– fogalmazott a színésznő.
A karantén idején megvalósított „Vers csak Neked” című akcióról szólva azt is elmondta, eleinte voltak fenntartásai, hogy milyen lesz vadidegen emberekkel beszélgetni, az első hívások után azonban minden félelme elmúlt: “Egyszerre szórakoztató, megható és jóleső érzés olyan idegenekkel beszélgetni, akik örülnek a versnek és az élőszónak. Egészen megrázó volt átélni a hallgató meghatódását, gyakorlatilag én is alig tudtam visszatartani a könnyeimet.”