Találkozás – Utoljára látható a Katona előadása az eSzínház oldalán

2023. április 13-tól április 17-ig megtekinthető az eSzínház oldalán a Katona József Színház online előadása, a Találkozás. A darab végleges formáját Nádas Péter Vidovszky László zeneszerzővel közösen alkotta meg, ami most a film nyelvén tárul a közönség elé.

A Találkozás a ’80-as évek, sőt talán az egész közelmúlt magyar drámairodalmának egyik legtalányosabb és egyben legfontosabb színházi szövege.

Ősbemutatóját egyszerre kísérte nézői lelkesedés és értetlenség, hiszen radikálisan szembement a magyar színház addigi, realista hagyományával és kegyetlen őszinteséggel beszélt az ’50-es évek szörnyűségeiről.

A realitás és a metafizika határán egyensúlyozva meséli el egy asszony és egy fiatalember találkozását, amely során a fiú számára fokozatosan tárul fel a titkokkal teli múlt, kerülnek helyükre a személyes és a kollektív sors mozaikdarabjai.

Nádas Péter Vidovszky László zeneszerzővel közösen alkotta meg a darab végleges partitúráját, amelyben szerves egységet alkot a zene és a szöveg. A Katona online megtekinthető előadása ennek a sűrű, többértelmű történetnek az újramesélésére tesz kísérletet – ezúttal a film nyelvén.

Az online előadás az eSzínház inkubátor program keretében jött létre.

Jegyet itt tudnak váltani az online előadásra.