A világ minden tájáról érkeznek a legkülönbözőbb művészeti társulatok a 2023-as X. Színházi Olimpiára, amelynek programjai a Nemzeti Színház koordinálásával valósulnak meg Magyarországon. A gigantikus eseménysorozatról Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója nyilatkozott a teátrum Szcenárium című lapjának.

Forrás: Nemzeti Színház
Szerző: Szász Zsolt

– Vidnyánszky Attila már beregszászi társulatával részt vett 2001-ben a Moszkvában rendezett harmadik Színházi Olimpián. Minek köszönhető, hogy csaknem két évtized elmúltával Magyarország nyerhette el a 2023-as Színházi Olimpia rendezési jogát? A MITEM-nek, mely a Nemzeti Színházat bekapcsolta a nemzetközi színházi élet vérkeringésébe?^[1]

Tadashi Suzukival, aki alapító tagja a Színházi Olimpia választmányának, már 2000-ben találkoztam Moszkvában. Egy évre rá a Jurij Ljubimov által szervezett harmadik olimpián, „A Szkíta összevont tekintete” programsorozatnak, amelynek Anatolij Vasziljev volt a megálmodója, már a résztvevői voltunk a beregszászi társulattal. Az, hogy jelenleg már benne vagyunk a nemzetközi vérkeringésben, egy meglehetősen hosszú folyamatnak köszönhető. Valerij Fokin Ljubimov halála után került be ebbe a grémiumba, s az ő felterjesztésére kaptam meg 2009-ben az általa alapított moszkvai Mejerhold Központ díját, melyet újító rendezőknek ítélnek oda. Ez még a debreceni színházigazgatói működésem idején történt. Cseppenként rakódik ez a történet össze. Bár az igaz, hogy elsősorban a MITEM híre, elfogadottsága révén sikerült mára stabilan pozícionálni magunkat. De hozzájárultak ehhez az olyan folyamatos szakmai kapcsolataink is, amilyet például Eugenio Barbával sikerült kialakítanunk.

Mielőtt bejelentkeztünk volna az olimpia megrendezésére, természetesen egyeztettem a minisztériummal, és személyesen Orbán Viktor miniszterelnök úrral is. Hiszen ez egy olyan nagy volumenű vállalkozás, mely komoly állami forrásokat igényel. És miután részükről minden szinten pozitív volt a válasz, írtunk egy hivatalos levelet az olimpia jelenlegi választmányának, amelyben kértük, hogy fontolják meg a szándékunkat.^[2] Ebből a térségből 2016-ban Lengyelország rendezett először olimpiát egy kulturális főváros-projekt részeként, Wrocławban. Ez jóval szerényebb vállalkozás volt, mint a többi, erre az egy városra korlátozódott. Ehhez képest mi egy nagyobb volumenű rendezvényben gondolkodunk.

– A Szovjetunió szétesése után ez a legutolsó olimpia arról is nevezetes volt, hogy Fokin láthatóan nemcsak Pétervárban gondolkodott: ezzel a színházi nagyrendezvénnyel egész Oroszországot kívánta kulturálisan újrafogalmazni.

Ma Oroszország is szembesül azzal az égbekiáltó ellentéttel, mely a nagy kulturális központok és a perifériák között tapasztalható, többek között a színházzal való ellátottság tekintetében is. Ez már négy-öt éve központi téma az orosz kulturális közéletben. Nem véletlen, hogy Valerij Gergijev, a pétervári Marinszkij Színház nemzetközi hírű karmestere, igazgatója, művészeti vezetője fogta az együttesét, és végig roadshow-zta egész Oroszországot. Egy magára valamit is adó állam megpróbál tenni ennek az igazságtalan helyzetnek az orvoslására. Magyarországon mi is ugyanezért indítottuk el a Déryné-programot. Az én elképzelésem egyik központi eleme, hogy még az oroszokhoz képest is sokkal nyitottabban valósítsuk meg az olimpiát, hogy ez a rendezvény az ország egészére kiterjedő, kiható vállalkozás legyen.

– A mostani világjárvány kellős közepén csak még jobban felértékelődik Madách misztériumdrámája, Az ember tragédiája, mely a világ sorsára, jövőjére kérdez, vizionálva a pusztulás lehetőségét is. 2023‑ban, mely a Madách-bicentenárium éve is, hogyan lehetne ezt a „világdrámát” úgy színre vinni, fókuszba állítani, hogy az egy valóban emlékezetes világszínházi eseménnyé váljon?

Ez a bicentenárium valóban jó alkalom a Madách-mű nemzetközi pozicionálására. Érdemes volna például számba venni, hogy a Tragédiának milyen fordításai vannak. Tudomásom szerint például Lengyelországban egy elég régi fordítás férhető csak hozzá, Oroszágban viszont egy igen jó, hét-nyolc éve készült új fordítás olvasható. Hubay Miklóstól úgy tudom, hogy a francia fordítás sem rossz, de a németnek is utána kellene nézni. Én a magam szerény eszközeivel folyamatosan próbálom felhívni a figyelmet erre a műre, ám a kortárs színházi alkotók visszarettennek egy ilyen nagy formátumú drámai felvetéstől. Az sem véletlen, hogy a mai színházi világban alig akad rendező, aki a Faust egészéhez hozzá merne nyúlni, bár azért a német nyelv kulturális dominanciájának hála itt-ott felbukkannak a Faust alapján készült produkciók. Ezek a nagy témák manapság sajnos nincsenek előtérben. 2023-ban lehetne rendezni például egy Madách mini-fesztivált diákokkal. Elképzelhető, hogy a színész- és rendezőképzés felől kellene megközelítenünk ezt a művet, akár nemzetközi szinten is.

***

– A legutóbbi, Oroszországban és Japánban rendezett Színházi Olimpia óta több mint másfél év telt el, s ez alatt három hullámban zajlott a COVID 19 világjárvány. Ebben az időszakban az olimpia választmányával tudtál-e egyeztetni?

A kommunikáció folyamatos volt köztünk, elsősorban Valerij Fokinnal és Teodórosz Terzopulosszal álltam kapcsolatban. A legújabb fejlemény az, hogy a választmányból többen is eljönnének Budapestre ez év októberében, a MITEM ideje alatt – várhatóan ekkor jelentik majd be, hogy én is tagja lettem a választmánynak. Most már a konkrét részletekbe menően is el tudjuk kezdeni a tervezést. A pandémia hatására mindenütt lebénult ez a folyamat. Oroszországban a színházak nem álltak ugyan le, de náluk is sorra maradtak el a fesztiválok, vagy csak részben tartották meg őket. S ugyanez vonatkozik az összes többi országra is, amelyek kapcsolódnak az olimpia eszméjéhez.

– Ebben a választmányban az összes földrész képviselteti magát. A magyar színházi szakma számára ugyanakkor nem eléggé ismert, hogy ez a testület mekkora hatókörrel bír, s hogy két olimpia között milyen tevékenységet folytat. Delegálnak-e például előadásokat a következő rendezvényre, s van-e olyan szándékuk, hogy föltérképezzék, mi zajlik éppen a világszínházban?

Vannak nagy alkotók, visszatérő vendégek, akik alakítják és szervezik is ezeket az olimpiákat. A maguk előadásaival ezen a soron következő magyarországi rendezvényen is jelen lesznek. Az ő munkáikon, kísérleteiken, megszólalási módjuk változásán keresztül lehet leginkább nyomon követni a világszínház aktuális folyamatait. Nagyon jó dolog, hogy ezek a jelentős színházak és nagyformátumú rendezők újra és újra megjelennek előadásaikkal nálunk, mert így kitapintható, hogy egy adott társulat, színházkultúra honnan hová tart. Hihetetlenül gazdag ez a merítés, akár a MITEM-re, akár az eddigi olimpiákra gondolunk. S e rendezvényeknek tovább gyűrűző pozitív hatásuk is van. Például az Indiában rendezett 2018‑as olimpiának köszönhetően az ottani színházak ma már rendszeres állami támogatást kapnak.

– Indiában ez az olimpia egy európai típusú színházi struktúra létrehozását segítette elő. A választmány láthatóan nemcsak a szorosan vett szakmai kérdésekkel foglalkozik, hanem az intézményi háttér megerősítését is fontosnak tartja. A magyar előadó-művészeti törvény módosításában neked kulcsszereped volt. Megjelenik-e majd ennek a tíz éve működő új szisztémának a hozadéka ezen a hazai rendezésű olimpián?

Abban, hogy mire fókuszálunk, nagy szabadságot kapunk. A választmány örömmel fogadta például azt a tervünket, amire az eddigi olimpiákon még nem volt példa, hogy mi a vidéki és a határon túli magyar színházakat be kívánjuk vonni már a szervezésbe is. Azt szeretnénk, hogy a magyarországi színházak vegyék fel a kapcsolatot egy-egy határon túli, európai vagy akár tengeren túli társulattal, amelynek az előadását saját közegükben fogadhatják, illetve delegálhatják a budapesti székhelyű rendezvény-sorozat programjába is. S mindezt az olimpia költségvetéséből finanszíroznánk, anélkül, hogy a választásukba beleszólnánk. Az ilyesféle kezdeményezéseket egyébként a későbbi olimpiák is adoptálhatják, ami egy nagyon jó gyakorlat. Európában sokszor irigykedve néznek ránk, amikor a magyar színházi struktúra és az itteni támogatási rendszer kerül szóba. Nálunk a kormányzat egyre többet költ az előadóművészetekre, mindenek előtt a kiemelt és nemzeti státuszú intézményeinkre. Az Eurostat kimutatása szerint Magyarországon folyamatosan nő a kultúra egészére fordított támogatás: jelen pillanatban az Európai Unióban GDP-arányosan nálunk a legmagasabb ez az összeg.

– Hazánkban múlt év decemberében létrejött egy konzultatív testület, a Kulturális Tanács. Érdemben terítékre került-e már a tervezett olimpia ügye a tárgyalások során?

Idén augusztus végére minden egyes kulturális ágazatnak össze kell állítania egy középtávra szóló fejlesztési tervcsomagot, a finanszírozás kérdéskörét is beleértve. Én két eseményre szeretnék fókuszálni: a 23-ban rendezendő Színházi Olimpiára és az ugyanabban az évben esedékes Madách-bicentenáriumra. Ez a két eseménysorozat természetesen egymással is szorosan összefügg. De ebben a csomagban központi szerepet szánunk a művészeti felsőoktatás megújításának is. A Kulturális Tanács már eddigi rövid működése során is bizonyította életképességét; még soha nem ültek úgy egy asztalnál a kulturális szféra egyes területeinek a képviselői, mint most. Kiderült, hogy a közművelődés, a muzeológia, a társművészetek, a művészeti felsőoktatás szakemberei e közvetlen párbeszéd révén jóval hatékonyabban tudnak kooperálni a sokszor évtizedek óta fennálló anomáliák orvoslása érdekében is.

– Jól gondolom-e, hogy ennek az új kulturális stratégiának az általunk rendezendő Színházi Olimpia lesz az egyik első teherpróbája? S hogy ennek sikerétől is függ, hogyan alakul Magyarország imázsa, mely Nyugat-Európa felől nézvést jelenleg nagyon ellentmondásos?

A Színházi Olimpia választmánya mindig is azt kereste, ami nem elválaszt, hanem összeköt. De miközben szorgalmazzuk a különböző színházkultúrák közötti nyitást, a hídépítést és a folyamatos kapcsolattartást, fontosnak tartjuk a szuverenitás megőrzését, hiszen e nélkül nem volna értelme az összefogásnak.

– A mostani világjárvány rávilágított arra, hogy a mi szakmánk mennyire sérülékeny. Milyen várakozással tekintesz a következő hónapok elé?

Be kell látnunk, hogy a 2019-es nézőszámokat csak évek múlva fogjuk tudni újra elérni. Érthető a nézők óvatossága, bizalmatlansága. De a hazai május végi nyitást követően a visszajelzések jók. A vidékiek valahogy bátrabbak – Debrecenben például a nyári színházi előadások teltházzal mentek. A 23-as Színházi Olimpiáig még előttünk van két MITEM – ami talán elegendő lesz arra, hogy újra egymásra találjunk itthon és a nemzetközi színházi térben egyaránt.

^[1]     Az interjú első része 2020. március 10-én, második része 2021. augusztus 12-én készült.

^[2]     A választmány tizenöt főből áll: Theodoros Terzopoulos (Görögország) – elnök; Giorgio Barberio Corsetti (Olaszország); Choi Chyrim (Dél-Korea); Nuria Espert (Spanyolország); Antunes Filho (Brazília); Jürgen Flimm (Németország); Valerij Fokin (Oroszország); Jarosław Fret (Lengyelország); Tony Harrison (Egyesült Királyság); Georges Lavaudant (Franciaország); Liu Lubin (Kína); Wole Soynka (Nigéria); Tadashi Suzuki (Japán); Ratan Thiyam (India); Robert Wilson (Egyesült Államok)

Forrás: Nemzeti Színház
Szerző: Szász Zsolt