Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 18., csütörtök
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Támogatói nap az Átriumban – Ingyenes programsorozattal várnak

    2022. szeptember 5., hétfő 18:19

    Szeptember 10-ére támogatói napot szervez az Átrium, hogy megköszönje művészei és dolgozói közreműködésével a nézők kiállását a színház mellett. Ezen a napon reggel 10-től este 10-ig tartó, ingyenesen látogatható programsorozattal várják az érdeklődőket.

    Az előző színházi évad végén, idén júliusban, hogy az Átriumot megmentsék a végső bezárástól, a nézők összefogtak, és mérhetetlen támogatásuknak köszönhetően a teátrum megkezdhette tizedik évadát, október végéig kihirdethette az őszi műsorát. A nézők és civil támogatók immár több mint 85 millió forintot gyűjtöttek az Átrium fennmaradásáért. Emellett a Főváros 15 millió forinttal segített, a II. kerület egy pályázatán 12 millió forintot, a színház, a Főváros által kinevezett NKA-kuratóriumnak köszönhetően egy EMMI-pályázaton 17 millió forintot nyert a színház. Ezeknek köszönhetően az Átrium működése az idei évad első két őszi hónapjában biztosítottnak tűnik ugyan, de ahhoz, hogy a színház az év végéig is fennmaradhasson, további 70 millió forintra lenne szükség.

    A hiányzó összeg egy részének megszerzésére az Átrium támogatási árverést hirdetett. Előadásaik kellékeit, jelmezeit, és egy-egy színházi relikviát bocsátottak áruba annak érdekében, hogy finanszírozni tudják a színház további működését. Zaza fülönfüggője, Angermayer úr köpenye, Valene szobrocskái, Mihály arkangyal pólója – csak néhány az egyedi darabok közül. Az online aukció a Vatera oldalán érhető el, és a szeptember 10-re meghirdetett Átrium támogatói napig tart.

    Ezzel a nappal szeretné megköszönni a színház, művészei és dolgozói közreműködésével a nézők kiállását az Átrium mellett: reggel 10-től este 10-ig tartó, ingyenesen látogatható programsorozattal várják az érdeklődőket.

    Két koncerttel is készülnek, az Átrium csapatának tagjaiból alakult Átrium Staff zenekar színháztermi koncertje mellett hallható lesz az Arcadenoe minus one mini duókoncert is a Bisztrószínpadon.

    Ez év novemberében – ha a további működésére megoldást talál – újranyitásának tizedik évfordulóját ünnepli a Margit körúti színház. Ennek tiszteletére fotókiállítás nyílik az Átrium emeleti Galériáján. A színház elmúlt tíz évére visszatekintő tárlatot Alföldi Róbert nyitja meg.

    Brasch Bence Bálna című darabjának szeptember 17-én, az Átrium – Mentőcsónak Egység és a Terminál Workhouse közös produkciójának, a Játszóháznak pedig szeptember 30-án tartják a premierjét. Ezen apropóból 10-én délutánra Nulladik Felvonás elnevezéssel közönségtalálkozót szerveznek, amikor Krizsó Szilvia a készülő előadások kapcsán az alkotókkal beszélget majd. 

    Három turnusban színházbejárást hirdetnek, amikor a színház kulisszái mögé pillanthatunk be, megismerve ezzel az épületet és annak történetét. 

    Este levetítik Lakatos Péter Szabadulószoba című rövidfilmjét, amelyet az Átrium alkotócsapata a 2021-es karantén ideje alatt készített.

    A mi Nemzeti Konzultációnk címmel a nap folyamán az Átrium művészei felolvasnak a nekik írt levelek, üzenetek közül, amikben a nézők véleményüket fogalmazzák meg a kulturális kormányzat független színházakat sújtó döntéseiről, és amelyekben írnak arról is, hogy mit jelent számukra az Átrium.  

    Mindezek mellett lehetőség nyílik Az Őrült Nők Ketrece Madárkáival tánctanulásra, déli 12 órától pedig az Átrium művészei az Átrium bisztróban finomságokkal, a jegypénztárban pedig színházjegyekkel és ajándéktárgyakkal, illetve sok kedves szóval és nagy szeretettel fogadják a látogatókat. 

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram