Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 7., kedd
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Tánccal és óriásbábokkal jönnek a Székesfehérvári Királyi Napok

    2023. augusztus 9., szerda 08:54

    A Székesfehérvári Királyi Napok pénteken kezdődő és augusztus 20-ig tartó rendezvénysorozata sokszínű, értékekben gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket.

    A témában tartott hétfői sajtótájékoztatón Cser-Palkovics András polgármester hangsúlyozta, hogy a programkínálat idén is méltó lesz Székesfehérvárhoz, a városnak a magyar történelemben betöltött történelmi szerepéhez. „Ugyanakkor azt is megmutatja, hogy a mai Fehérvár egy nagyon szerethető város, amely büszkén vállalja a múltját és az ezzel járó felelősséget” – fogalmazott.

    Spányi Antal megyés püspök fontosnak nevezte, hogy a Szent István-napjához kapcsolódó ünnepségsorozat eseményei adjanak élményeket, értékeket, tudást, elevenítsenek fel régi emlékeket és életben tartsák a Szent Istvánhoz kötődő lelkületet.

    A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ, valamint a város egyéb szervezeteinek széleskörű összefogásában szervezik a nagyszabású programsorozatot, amely pénteken a három napos Mézünneppel indul. A hétvégén rendezik meg a Fehérvári Fúvós Fesztivált a Városház téren, majd hétfőn kezdődik a Királyi Napok Folkfesztivál, amelyen a házigazda Alba Regia Táncegyüttes csoportjai mellett a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Duna Művészegyüttes előadásait is láthatják a nézők, akiket a Táncházban kiegészítő kulturális programokkal várnak.

    Jövő csütörtökön rendezik meg a Fricsay Richárd Regionális Katonazenekari Fesztivált négy katonazenekar részvételével, de könnyűzenei nagykoncertekben sem lesz hiány a jövő héten, hiszen a Zichy-színpadon Szikora Róbert és az R-GO, valamint Charlie szórakoztatja a rajongókat. Különleges élmény lesz jövő pénteken a Parádé című előadás, amely a Boban Markovic Orkestar és a Székesfehérvári Balett Színház közös produkciója.

    Idén az Öreghegyi Mulatságot Szent István napja előtt rendezik: a Bory téren zenés, táncos műsorokkal, gyerekfoglalkozásokkal, kenyéráldással, illetve borlovagok felvonulásával. A hagyományos utcabálon a Chameleon zenekar játszik, a napot fény-lézershow és az Il Silenzio hangjai zárják.

    A Koronázási Ünnepi Játékok augusztus 18-20. között a középkort idézi meg a belvárosban és a Zichy-ligetben hagyományőrző csoportokkal, régizenei együttesekkel, mesterségbemutatókkal, családi foglalkozásokkal és a királyi óriásbábokkal.

    A Szent István Király Múzeumban jövő kedden nyílik meg a Hadi múltunk kincsestára – Válogatás a Hadtörténeti Múzeum értékeiből című időszaki kiállítás és a Katonazenészek és zenész katonák című fotótárlat.

    Az idei év újdonsága lesz a Szent István Torna a Városház téren. A középkori hagyományokat felidéző bajvívó bajnokság két napján, két fegyvernemben – hosszú kard, kard és pajzs – méri össze tudását nyolc versenyző.

    A hagyományos Koronázási szertartásjáték helyett jövő szombaton este a Korona-túra című produkció várja az érdeklődőket az Aranybulla-emlékműnél kialakított szabadtéri színpadon: Szikora János rendező irányításával a Vörösmarty Színház színészei és 17 határon túlról érkezett diák eleveníti fel azokat az érdekes eseményeket, amelyek megelőzték, illetve követték egykor a koronázások templomi ceremóniáját.

    Augusztus 20-án, Szent István napján az ünnepélyes megemlékezés, a szentmise, az óriásbábok felvonulása és az ünnepi közgyűlés után este a Zichy-színpadon zárul a Székesfehérvári Királyi Napok rendezvénysorozata Erkel Ferenc Bánk bán című operájának koncertszerű előadásával, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, a város kórusainak és neves szólisták közreműködésével.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram