gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    Tapssal búcsúztatták Látó Richárdot, a kecskeméti színház karmesterét

    2021. április 27., kedd 06:55

    Április 23-án, pénteken kísérték utolsó útjára Látó Richárdot, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház kitüntetett karmesterét. A szertartáson a színház nevében Károly Kati zenei vezető mondott búcsúbeszédet.

    A teátrum Magyar Bronz Érdemkereszttel kitüntetett karmestere, vezénylő korrepetítora „április 9-én visszaadta a lelkét a Teremtőnek” – értesítette korábban a társulatot Cseke Péter direktor. 

    A temetést a zenész szülővárosában, Szabadszálláson tartották meg. Sokan kísérték utolsó útjára a neves karmestert. A színház nevében Károly Kati zenei vezető búcsúzott, s hegedűszó tette még ünnepélyesebbé az alkalmat. A szertartás elegáns és megható volt, „ráadásként” és rendkívüli módon a zenész felesége arra kérte a résztvevőket, hogy tapssal ünnepeljék a kiváló karmestert életének, munkásságának elismeréseképpen. 

    A temetés a járványügyi intézkedéseknek megfelelően zajlott, így azok, akik szeretnék leróni kegyeletüket a zenész előtt, mától megtehetik a színház előtt, ahol reggel óta kezdenek is sorakozni a mécsesek.

    Forrás: kecskemetilapok.hu

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram