“Olyan generációkat hoztak lehetetlen helyzetbe, amelyek kevéssé hajlamosak a kettéosztottságra” – utal a NER és az SZFE-t magának átjátszó csapat tetteire a rendező Tarnóczi Jakab, akinek Magányos emberek című munkája egy 130 éves darabot varázsolt improvizációval maivá. Mátraházi Zsuzsának nyilatkozott a HVG-ben.

A teljes interjú a HVG-ben olvasható Öröklődő traumák címmel.

A Katona legutóbbi bemutatói – ahogy az ő rendezése is – mai családi problémákat járnak körbe. A kérdésre, akkorák-e a gondok a családokban, hogy a színháznak is muszáj ezekre reagálnia, Tarnóczi Jakab kifejtette:
„Nap mint nap tapasztaljuk azokat a problémákat, amelyek globálisan mindannyiunkat érintenek, ám rajtunk kívülálló okokból keletkeztek, és nincs rájuk befolyásunk. Magyarországon társadalmi vagy politikai folyamatokban az embereknek nem igazán sikerül változást elérniük, nem tudják kihangosítani a véleményüket. Így nem hiszem, hogy megoldást hozna, ha Budapest közepén, a Katonában megismételném, visszatükrözném a mindennapjainkat érintő pártpolitikai kérdéseket. Alkotótársaimmal inkább azt vizsgáljuk, mitől alakulnak ki ilyen helyzetek, nehézségek. Ezek legtöbbször családi és emberek közötti viszonyokra vezethetők vissza. Vagy ott csapódnak le a közélet problémái, vagy eleve olyan a család struktúrája, amelyből nem nőhetnek fel egészséges, a dolgokon változtatni képes emberek.”

Annak kapcsán, hogy a Katonában a művészeti tanács tagja, arról faggatták, igaz-e a hír, hogy Székely Krisztával közösen pályáznak majd a színház vezetésére, mert Máté Gábor nem vállalja a megbízatást:
„Van olyan ambícióm, hogy ne csak egy-egy előadás erejéig, hanem összetettebben foglalkozzam egy színházzal, egy csapattal, de kifejezetten vezetői pozícióra nem vágyom. Amúgy az is nyugtalanít, hogy amikor az igazgatóváltás aktuálissá válik, tud-e még működni egyáltalán a Katona József Színház. Nem azért, mert bárki bezáratná, hanem mert ellehetetlenítik a munkáját. A főváros tartja fenn, és igyekszik jó gazdája lenni, de végesek a támogatási lehetőségei. Elképzelhető, hogy teljesen új rendszerben, nem társulati és repertoárszínházként kell majd tovább működniük a magyar játszóhelyeknek. Ez a jelenlegi társulati rendszer sem anyagilag, sem művészileg-emberileg nem tűnik fenntarthatónak, és Magyarországon meg a német nyelvterületen kívül kevés helyen létezik.”

Egy végzős osztálynak rendezett tavaly előadást az SZFE-n. Arról is beszélt, milyen belülről nézve a Vidnyánszky vezette egyetemet:
„Ijesztően hivatalos és lelketlen. Régebben mindenki ismert mindenkit. A tanulmányi osztályon is pontosan tudták, melyik hallgató vagy óraadó kicsoda. Most az Infoparkban van az adminisztrációs központ, az irodákba három titkárnőn keresztül tudtam csak bejutni. Azt sem tudták, ki vagyok, miért jöttem. Ez nem személyes sértettség, csak azt jelzi, hogy nincsenek képben. A régi rendszerben kezdett, de a Freeszfe-re át nem ment osztályoktól elkülönítették az újakat, szinte titkos, hogy ott mi folyik. A régi SZFE-re bárki bemehetett, és előadásokat nézhetett az Ódry Színpad számtalan játszóhelyén. A büfében zsizsegtek a hallgatók, odajöttek a régebben végzettek, vagy olyanok, akik soha nem jártak az egyetemre. Beszélgettek, vitatkoztak estig. Ebből ma semmi sincs. Sok pénzből gyártott, ízléstelen és gondolattalan toborzóvideók viszont vannak, tele ferdítésekkel, hazugságokkal, ahogyan a régi egyetemet is bemocskolták. Ami persze nem működött makulátlanul, változásra volt szükség. Csak nem szakmaiatlansággal, ostobasággal teli erőszakolt átalakításra.”

„Az SZFE-s vizsgaelőadásaimra nemegyszer a Vidnyánszky vezette Kaposvári Egyetem tanítványait hívtam játszani, ők pedig jöttek. Csak Vidnyánszky nem, hogy megnézze a produkciókat. Apáink és nagyapáink sértődöttsége miatt most mi leszünk megbélyegezve. Ezentúl elkerülhetetlen a kérdés: te mikor végeztél az SZFE-n, előtte vagy utána? Te maradtál vagy elmentél? Ez rettenetes” – tette hozzá.

A teljes interjú a HVG-ben olvasható Öröklődő traumák címmel.

Forrás: HVG 2023.03.16 – 40,41. oldal