“Politikai hovatartozás, pontosabban pártpolitikai hittétel függvénye, hogy kinek a filmjét támogatja a legnagyobb összeggel a filmalap vagy melyik színház kap aránytalanul nagyobb támogatást, míg másutt a minimálbér alatt keres egy kezdő színész” – mondja Tarnóczi Jakab, a Katona József Színház rendezője, akit a Jelen kérdezett.
A teljes interjú a Jelenben olvasható.
Jelen 2022.04.14 – 46,47,48,49. oldal
“A 2015-ös végzősök és a mostani egyetemfoglalók között akár tíz év korkülönbség is lehet. Ez a generáció sokkal kevésbé tűr ellentmondást. Ők a NER rendszerében váltak felnőtté. Végig tudták követni, hogy az egész rendszer a hazugságokra, a korrupcióra és a gazemberségre épül. Nincs vesztenivaló, ha ki kell állni valamiért” – teszi hozzá a fiatal rendező, aki dolgozik a FreeSZFE-en, de a régi SZFE-n is, ahol A nagy Ibsen-vizsgát rendezte a negyedéves prózai színész osztálynak.
Arról szólva, van-e valamiféle hiányérzete az egyetemfoglalással kapcsolatban, elmondta: “Elindult újra egy Covid-hullám, és azt mondták, ennek véget kell vetni. Holott szerintem az egyetemfoglalók ott álltak volna örökké. Azon a nyáron, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a frissen felállt kuratórium és az alapítvány kinevezettjei semmibe veszik a szenátus követeléseit, nagyon hevesen mondtam, hogy álljon fel mindenki, jöjjön el. Megrendítő performansz lett volna, ha ott áll a három teljesen üres épület. Alkalmatlan lett volna rá az új vezetőség, hogy ilyen formában átvegye az intézményt. Vagyis én másképp képzeltem a kezdetekkor az ellenállást, de megrendítő volt az egyetemfoglalás ereje.”
Arról is mesélt, miként szerződött a Katonába, úgy nyilatkozott: “Máté Gábor felkérésére, végzősként csináltam meg a Leláncolt Prométheuszt a Sufniban. Ekkor kérdezte meg Máté, hogy szeretnék-e ide kötődni vagy szerződni. Mondtam, hogy szeretném megcsinálni, amit a következő évadra terveztünk, ez volt a Bánk bán a Kamrában, de leszerződni egyelőre nem szeretnék. Ott állt előttem az első, diploma utáni évem, amire már látszódtak egyéb munkák is. A következő évben újra megkérdezte, két hónapot gondolkodtam, majd igent mondtam.”
Arról szólva, hogy 2009-ben Gothár Pétert kitiltotta a Katona József Színházból a vezetőség, úgy fogalmazott: “Láttam, hogy sok a belső konfliktus, a feszültség, a fáradtság, a kibeszéletlenség. Azóta nyitottabb, derűsebb, őszintébb, szókimondóbb társulattá vált a Katona. Ez talán annak a hatása, hogy egyre több fiatal fordul meg ott. És persze, kimondódtak a nagy fájdalmak és elindulhatott egy gyógyulási, tisztulási folyamat. Nagyon örülök, hogy részese vagyok ennek.”
A kérdésre, tehet-e egy rendező azért, hogy ilyen esetek többé ne fordulhassanak elő, azt felelte:
“Szerintem ez az odafigyelésen múlik, valamint azon, hogy mennyire vagyunk őszinték egymással. Figyelek arra, hogy tisztán kommunikáljak a társulattal, beleértve a színészeket, a hangosítókat, a világosítókat, az ügyelőket és az asszisztenseket is. Megosztom velük, ha valami nincsen rendben, elmondom, ha esetleg elbizonytalanodtam. Ez kis dolog talán a szexuális zaklatás viszonylatában, de szerintem ez a megoldáshoz vezető út. Úgy látom, ez az attitűd a generációmra is jellemző, őszintébben, egyre kevesebb falat húzva próbálunk együtt dolgozni a társulattal. Gyakoribbak a barátságok, ahogy az őszinte beszélgetések is, amelyek során egy színész minden gátlás nélkül mondhatja például azt is, hogy rossz napja van, ezért valami nem megy a színpadon.”
A teljes interjú a Jelenben olvasható.
Jelen 2022.04.14 – 46,47,48,49. oldal