Tarr Béla életműdíjat kap Kairóban

Életműdíjat kap a november 13. és 22. között zajló 44. Kairói Nemzetközi Filmfesztiválon (CIFF) Tarr Béla filmrendező, forgatókönyvíró. A szemle az arab térség és Afrika egyik legrégebbi és leglátogatottabb filmes eseménye – írja a Film.hu. 

Tarr Béla, Fotó forrása: Facebook / Freeszfe / Gordon Eszter

Hussein Fahmy, a Kairói Nemzetközi Filmfesztivál elnöke így nyilatkozott Tarr Béla életműdíjával kapcsolatban: „Tarr Bélát a filmvilág egyik legnagyobb újítójaként tartják számon, akinek széles repertoárjában számos olyan remekművet találunk, amely nagyban hozzájárult a filmművészet fejlődéséhez. A legendás filmes úttörő filmjeiben gyakran emelt ki humanitárius kérdéseket egyedülálló módon, ez pedig hamarosan olyan filmes koncepcióvá nőtte ki magát, amelyet világszerte követni kezdtek más filmesek is. Igazán megtisztelő számunkra a CIFF-en, hogy életműdíjat adhatunk át neki a világ filmművészetéhez való ikonikus hozzájárulásának megünneplésére.”

Az 1955-ben született Tarr Béla a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (akkor még főiskolán) szerzett diplomát. Filmes pályájának nyitódarabja egy dokumentumfilm-sorozat volt, amely elhozta számára az első sikereket. A Film.hu kiemeli: Tarr melankolikus szemléletét filmjei többségében a fekete-fehér képek és a lassú, hosszú beállítású jelenetek hangsúlyozták. Realista megközelítését többek között azzal érte el, hogy filmjeinek főszereplői általában nem profi színészek voltak, ez pedig hozzájárult ahhoz a filozofikus szemlélethez, amely munkásságát jellemzi – írják.

Tarr 1997-ben az Európai Filmakadémia tagja lett, 2003-ban pedig megalapította a független TT Filmműhelyt, amely 2011-ig az ő vezetésével működött. 2012-ben Szarajevóban megalapította a Film Factory nevű nemzetközi filmiskolát, később pedig több filmakadémia vendégprofesszora lett. Tarr Béla számos hazai és nemzetközi díjat, valamint díszdoktori címet és életműdíjat kapott világszerte.