Tasnádi Bence egy villáminterjú keretében mesélt a Színművészetis élményeiről, Shakespeare-ről és a szerelemről.

A teljes interjú itt olvasható.

Arról szólva, mire emlékszik a Színművészetis felvételiről, Tasnádi Bence így mesélt Karácsony Nikolettnek: „Meghökkentem, hogy a teremben fekete az összes fal, a plafontól a linóleumig, és reflektorok vakítanak a szemembe. A légkörben egyébként volt valami bizalmas. (…) Emlékszem, harmadév elején már elég nagyok voltunk, az osztállyal is összeszoktunk, és többen épp szakításban álltunk, szerelmi bánat gyötört minket. Néhányan hajnalig táncoltunk az asztalokon a suli büféjében, Cseh Tamást hallgattunk, és Csehovot idéztünk. Akkor nagyon intenzíven éreztem, hogy élek, és ez akkor elengedhetetlen volt a szakmai fejlődésemhez.”

A kérdésre, melyik szerep volt rá a legnagyobb hatással, így felelt:„Orlandót említeném (Ahogy tetszik, Kamra, rendező: Kovács D. Dániel – a szerk.) az elmúlt évekből, mert az interjúkban még soha nem került terítékre, pedig klasszikus, nagy Shakespeare-szerep, kötődöm hozzá… Shakespeare-t játszani mindig izgalmas kihívás, hátborzongatóan pontos alapvetéseket fogalmaz meg a mindenkori emberről, virtuóz költőiséggel. Azóta kicsit másképp tekintek a szerelemre, már nem várok tőle olyan sokat.”

„Rosalinda pazarul levezeti az előadásban, hogy a szerelem csak egyfajta ragály, veszettség, ami megtámadja az embereket, könnyen terjed, de megfelelő terápia mellett ki lehet belőle gyógyulni. Kémiai folyamat, amely pár év alatt lejátszódik, utána kijózanodik az ember” – fejtette ki Tasnádi Bence.

Forrás: papageno.hu