„A színházi pálya mindig nehezített volt, mert a politika számára veszélyes” – mondja a 6Szín Teátrumban a napokban bemutatott Mikor hazudtam? című darab írója és rendezője, Tasnádi István a HVG-nek. Azt is hozzáteszi: el lehet kaszálni társulatokat, de azok közelében hamarosan újabbak nőnek fel.

A társadalmi szatírának és pszichothrillernek is beillő Mikor hazudtam? című kétszemélyes új darabjában a nőnek azért kell megtanulnia leplezni a hazugságról árulkodó testbeszédet, hogy államtitkárt kreálhassanak belőle. A kérdésre, a megtévesztés természetrajzának ábrázolása vagy a téma politikai vetülete volt-e fontosabb számára, Tasnádi István elmondta:

„Mindegy, hogy politikai vagy gazdasági jellegűek azok a jó és rossz hatalmak, amelyek az információért folyó küzdelemben rátelepülnek a közösségi platformokra. Finoman szólva is elburjánzott a véleményszabadság, egy háborúról, egy járványról, egy oltásról is olvashatunk valamilyen egyedül érvényesnek gondolt nézetet és annak az ellenkezőjét.”

Arról is faggatták, mennyiben frissítette fel a rendezésében a Jurányi Házban nemrég bemutatott, Tapasztalt asszony című darabot, ugyanis 12 éve, amikor írta, híre sem volt „az anya nő, az apa férfi” alkotmánymódosításnak, márpedig ez az egyik jelenetben pont fordítva van:

„Nem kellett átírnom. Régi motívum a parlamenti felszólalásokban, hogy a magyar nő nem szül elég korán, és nem szül eleget. Ezért találhattam ki már akkor a Nemzetszaporulati Bizottságot. Ma intézményesen, pénzzel próbálják motiválni a családokat a reprodukciós szám növelésére. Korábban ez nem látszott egyértelműen, de érezhető volt.

Amikor 2002-ben a Krétakörrel megcsináltuk a Hazámhazámat, a kritikák arról írtak, hogy túlzok, túl sötéten látjuk a helyzetet, hiszen a politika nem olyan buta, ahogy mi ábrázoljuk, és soha nem történhet meg, amit vizionálunk.

– fejtette ki Tasnádi István.

Azt is hozzátette: „A színház az utolsó élő műfaj, amit egy ideig talán nem fog kiváltani a mesterséges intelligencia.”

A felvetésre, miszerint a függetleneket mostanra ellehetetlenítették, és a „kultúrharc” során alóla is kihúzták már a Bárkát és a Krétakört, úgy nyilatkozott:

„Ebbe bele lehet fáradni, sorsok, egzisztenciák mennek tönkre, de mivel színház- és drámatörténetet tanítok, tudom, ez nem maradhat így. A színházi pálya mindig nehezített volt, mert a politika számára veszélyes terep. Emberek állnak ki egy magaslatra, és onnan élőben beszélnek, cenzúrázhatatlanul.

Kádárék sem gyanították akkor, hogy a fehér ingben irodalmi színpad nevű formációkban kiálló fiatalok hogyan folytatják. A fehér ing alatt lassacskán megjelent a farmer, és mire a hatalom észbe kapott, már Egyetemi Színpad lett a csapatokból.”