Az írót a Népszava kérdezte az Ember tragédiájáról, a középkorról és az új szövegről, melyet Darvasi Lászlóval, Márton Lászlóval és Závada Pállal közösen írtak a Vörösmarty Színház felkérésére.
A teljes interjú itt olvasható.
Elsőként arról beszélt, hogy mikor fedezte fel magának Az ember tragédiáját: „Nekem már kötelezőként is nagyon bejött. Tetszett a nagyívű gondolat-filozófiai road-movie és a verses forma. Teljes mértékben passzolt a kamaszkori útkereséshez, feltette azokat a nagy kérdéseket, amik engem is foglalkoztattak. Mi végre születtünk? Van-e célja az emberi életnek a puszta reprodukción túl? Tulajdonképpen kezdettől fogva nem értem, hogy lehet erre a műre azt mondani, „nehéz” vagy „poros” vagy „unalmas”. Tizenévesen akkora hatást tett rám, mint mondjuk a Varázshegy vagy a Mester és Margarita.”
Pályafutásáról szólva a véletlen szerepéről is beszélt:„Az egész pályámat végigkísérik a szerencsés vagy épp peches véletlenek. Ám a véletlenek mögött általában felsejlik valami mélyebb rendezőelv. Legalábbis utólag” – mondta az író.
Arról, hogy kobb emberek leszünk-e, ha nem Guccit veszünk, hanem szén-dioxid-kvótát, így beszélt: „A lényeg, hogy tegyük fel a kérdéseket. Amikor megkaptam a felkérést, hogy írjak egy új színt a Tragédiához, tudtam, hogy csakis olyan témákkal akarok foglalkozni, amik itt és most érintenek minket, amik jelen idejű dilemmák. Ma már gyakorlatilag egyetlen alapvető kérdésben sincs konszenzus, mindenben lehet hinni, és mindennek az ellenkezőjében, a valóság egyre megfoghatatlanabb. A diskurzus egyre inkább a virtuális térbe tolódik, ahol mindenki kifejtheti a véleményét mindenről, sokszor minősíthetetlen stílusban és anonim módon. Szerintem a színház sokkal alkalmasabb hely arra, hogy legalább feltegyük ezeket a lényegi kérdéseket.” – szögezte le az író.