Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 8., szerda
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Telex: „Az összes LMBTQ-könyv eltávolítását mérlegeli a Libri”

    2023. július 21., péntek 10:37

    Az összes LMBTQ-könyv eltávolítását mérlegeli boltjainak tucatjaiból a Libri a gyermekvédelmi törvény miatt – írta csütörtök reggel a Telex.

    A lap birtokába jutott lista szerint a könyvpiac meghatározó szereplője fontolgatja az LMBTQ-könyvek eltüntetését 30 üzletéből, hiszen a nagyforgalmú könyvesboltok 200 méteres körzetében van oktatási vagy vallási intézmény; ugyanis a jogszabály értelmében ebben a körzetben semmilyen LMBTQ-érintettségű könyvet nem lehet árusítani.

    „A Libri csoport működésével és terveivel kapcsolatban a sajtóban megjelent feltételezésekre válaszul ismételten hangsúlyozzuk, hogy a Libri nem tervez változtatni a kínálatán, nem áll szándékában könyveket kivonni sem az üzletekből, sem pedig az online kínálatból. Ettől eltérő állítás valótlan” – áll a Libri közleményében. 

    A Népszava kérdésére a Libri-Bookline Zrt. tudatta: a 2021-es törvény hatályba lépését követően a Magyar Kiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (amelynek a Libri Csoport is tagja) pontosítást kért a jogalkotótól, ugyanis annak meghatározásai nem egyértelműek.

    „A jogalkotó egyelőre nem adott pontosítást, ezért a kiadók és a könyvkereskedők minden címet egyénileg értékelnek. A Libri a kiadókkal közösen keresi a megoldást, hogy hova és milyen formában lehet kihelyezni a szabályozás alá eső gyerek- és ifjúsági könyveket azért, hogy mind a kiadó, mind pedig a Libri elkerülje a fogyasztóvédelmi bírságokat” – válaszolt a Népszavának a cég, amelyet májusban 1 millió forintra büntetett meg a Fővárosi Kormányhivatal a gyermekvédelminek mondott homofóbtörvényre hivatkozva.

    Forrás: Népszava, Telex

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram