Főleg határon túl – Romániában, Szlovákiában, Szerbiában – rendez. A Hírklikknek arról is beszélt Telihay Péter: mi az oka annak, hogy Szlovákiában a mozik és a színházak hamarosan nyithatnak és a Színház- és Filmművészeti Egyetem hatalmi elfoglalása miért nem történhetne meg a szomszédos országokban.

A kérdésre, egy magyar rendezőnek jobb sora van-e Szlovákiában, Romániában vagy Szerbiában, mint itthon, azt válaszolta: “Amióta újra szabadúszó lettem, egyetlen felkérést kaptam Magyarországon Szikora Jánostól, hogy rendezzem meg a székesfehérvári színházban a Mikvét. Több munkám nem akadt idehaza. Viszont meghívtak Nagyváradra Hamletet rendezni, Újvidéken pedig szerbekkel és magyarokkal  bemutattuk a Hairt. Dolgozhattam Szlovákiában is, most éppen a pozsonyi rádónak készítünk hangjátékot, egy fiatal szlovákiai magyar író, Száz Pál Fűje sarjad a mezőknek című csodálatos könyvéből.”

Telihay Péter azt is elmondta, a szomszédos országokban a rendezők munkáját is jobban megbecsülik: van egy színt, ami alatt – közmegegyezés szerint – nem szokás fizetést adni: “Ez összefügg azzal is, hogy kint a színháznak nagyobb a presztízsük, jobban odafigyelnek arra is, hogy a járvány miatti színházbezárásokat a szakma egzisztenciálisan túlvészelje. (…) A szlovák és a cseh kormány már tavasszal létrehozott egy olyan központi pénzalapot, amely alanyi jogon nyújtott támogatást a jövedelem nélkül maradt, független alkotóknak. Én a pozsonyi viszonyokat ismerem jobban: hasonló alapból nyújtanak most is segítséget azoknak, azoknak, akik erre rászorulnak. De van más különbség is. Szlovákiában az egész lakosságot letesztelték, sőt, decemberre tervezik a következő országos tesztelést. Ennek is köszönhető, hogy a különböző intézményeket nem kell olyan hosszú időre bezárni, például a mozik és a színházak hamarosan kinyithatnak.”

Telihay Péter azt is elárulta, nehezen bírja az itthoni légkört, az egyre hisztérikusabb szellemi közeget: “Ötvenöt éves vagyok, és annyi érdekes dolog, izgalmas kultúra van a világon, amit szeretnék megismerni. (…) A kinti élmények segítenek abban, hogy megőrizhessem a belső nyitottságomat és stabilitásomat. “

Említette, hogy a szomszédos országban nem történhetne meg az, ami nálunk az SZFE-vel:

„Máshol nem létezik ez a típusú kancellária rendszer. Ez volt az Orbán-kormány egyik első lépése, amellyel korlátozták az egyetemi autonómiát. Az általam ismert országokban a felsőoktatási intézmények, a színművészeti főiskolák is állami fenntartásúak, de az állam nem szól bele az intézmények belső ügyeibe. Önállóan gazdálkodhatnak, a tanmenetüket is maguk alakítják, nincs föléjük rendelt kormányzati ember, aki irányítsa őket. Sokkal komolyabban veszik a felsőoktatás és a kultúra szabadságát. A színházak életébe sem avatkozik be a politika, bár akadtak erre próbálkozások másutt is. Például a kilencvenes évek végén Meciár be akarta vezetni Szlovákiában, hogy a színházak egy központi gazdasági-politikai felügyelet alá kerüljenek. Erre az egész ottani színházi szakma fellázadt, országos sztrájk indult, és a művészekkel együtt, a közönség is utcára vonult. A hatalmas tiltakozó hullámok végül visszavonulásra kényszerítették a Meciár-kormányt. (…) Szlovákiában vagy a cseheknél nincs kultúrkampf. Romániában a magyar nyelvű kisebbségnek a lélekszámánál jóval nagyobb kulturális hatása van. “

“Ugyanakkor az SZFE diákjai – mint a fáklyaláng – utat mutatnak nekünk ebben a nagyon sötét gomolygásban. Csodálatos eleganciával, fantáziával és intelligenciával vitték eddig is az ügyüket, és küzdeni fognak tovább az egyetemük autonómiájáért. És ez mindannyiunkat arra figyelmeztet, hogy a saját szakmai, emberi felelősségünkkel itt az ideje szembenézni” – tette hozzá a rendező.

A teljes interjú ITT olvasható.