Egy ideje többet rendez a határon túl, mint innen. Holott a tehetségét itthon is mindenki elismeri. Telihay Péter rendezőt Vlasics Sarolta kérdezte az ART7 oldalán.
A teljes interjú ITT érhető el.
A járvány időszakáról szólva a rendező elmondta: “(…) Ez egy olyan pálya, hogy az ember állandóan rákényszerül arra, hogy végiggondolja, hol tart. Ebben az értelemben a pandémia nekem nem volt nagyon különleges időszak. Kertes házban lakom, nagyjából úgy éltem, mint máskor. Csak szebb lett a fű és sikerült végre lecsiszolni a teraszt. Persze arra jó volt, hogy az ember valamennyire lenyugodjon. Több időm volt a barátaimra, a gyerekemre, magamra, jólesett hátrébb lépni kicsit, messzebbről ránézni a tájra.”
Annak kapcsán, hogy az utóbbi időben sok minden megváltozott a szakmában, Telihay Péter elmondta: “Fölháborító, különösen, ami a főiskolával történt. Brutális cselekedet, morálisan és művészileg is védhetetlen. És végül az lett a legszörnyűbb hozadéka, hogy kettészakították a szakmát. Lassan teljesen megszűnik a kommunikáció, nem tudunk beszélgetni egymással, ami akadályozza a munkát, mindenki gyanakszik mindenkire. Ezt sokkal nehezebb lesz orvosolni, mint a dolgok jogi vagy strukturális részét. Nem látom, ebből hogyan lesz újjáépülés, párbeszéd, kommunikáció. (…) Sokan megkötötték saját alkuikat, míg mások fuldokolnak. Szolidaritás nulla, mint rendesen. (…) Kérdés persze, hogy egyáltalán épül-e valami a romokon, van-e erről bármi elképzelés” – nyilatkozta a rendező.
Arról is beszélt, számára meghatározó a Ruszt-féle Független Színpad: “1989-ben azt hittük, hogy a világ végre a normalitás felé halad, tele voltunk reménnyel, optimizmussal, kíváncsisággal, várakozással, vállalkozó kedvvel, bátorsággal, sok egyébbel. Azt gondoltuk, nagy tere lesz a szabadságnak, a kreativitásnak. Az ország azonban, akik végtére mégis csak mi vagyunk, olyan, amilyen: nem így lett. Ez elég elkeserítő tapasztalat, mégis fontos a Ruszt-féle történet, mert láttuk, hogy milyen sok tanulsággal és élménnyel jár megharcolni azért, amiben az ember hisz. Mindenképpen van haszna annak, amikor valaki megküzd az igazáért. Rövid távon ez többnyire vesztes csata, de hosszú távon nyert háborúnak látom.“
A kérdésre, ha valaki rendező, kellenek-e ezek a konfliktusok, lehet-e ebből építkezni, azt felelte: “A színház önmagában a konfliktusokról szól, úgyhogy jutott belőlük bőven. Én magam nem keresem ezeket, de beleállok, ha vannak. Most nagyon egyszerű eldönteni, hogy mi a jó és mi a rossz. Nincsenek árnyalatok, sem érvek. Fekete vagy fehér, igen vagy nem. Visszaértünk abba az időszakba, amikor nagyon határozottan kell állást foglalni. Rossz, terméketlen, frusztráló, ha az ember ilyen éles döntésekre kényszerül és a finomságokat elengedni kénytelen. És persze egzisztenciális, illetve mentális sebekkel jár, ha föl kell adnia azt, amit csinál. És most egyre inkább ilyen helyzetek vannak. (…) Itt élni egyáltalán: ez vált erkölcsi kérdéssé. (…) Egyre fogy a levegő. Rengeteg energia sül be, tehetség fojtódik le, rettentő mennyiségű fantázia, kreativitás, szépség, bátorság, erő vész kárba mostanában” – vélekedett Telihay Péter.
Arról szólva, ezért dolgozik-e inkább a határon kívüli színházakban, azt felelte: “Így adódott, hogy évek óta többet dolgozom külföldön, mint itthon. Kétségtelen, hogy nagyobb szabadságot kínál, kevesebb a megfontolás, kevesebb a korlát, ezek is inkább anyagiak, ún. ideológiai megkötések nincsenek, míg itthon egyre inkább vannak, ami nagyon riasztó.”
A teljes interjú ITT érhető el.
Fotó: Kállai-Tóth Anett