Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 19., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Zenés, szabadtéri produkcióval indul újra a temesvári színház

    2020. június 5., péntek 16:23

    A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház társulata június 10-én este 18 órától várja a közönséget a Shake Kvartett a Húzd rá! című zenés előadására, amelyet a józsefvárosi volt Arta-mozi nyári kertjében tartanak.

    Az Arta-mozi (I. Văcărescu utca, 18. szám) nemrég került a színház gondozásába. Molnos András Csaba rendező ebben az előadásban a magyar kultúra és zenetörténet egyik közkedvelt és a mai napig élő műfajával, a népies műdallal, azaz a nótával foglalkozik.

    A Borbély B. Emília, Éder Enikő és Kiss Attila közreműködésével megvalósuló produkció egy teljes értékű színházi előadás, mely során felcsendülnek majd olyan ismert dalok, mint a Rózsalevél, a Hamis a rózsám, a Jaj de szép kék szeme van magának, a Nincsen abban semmi szégyen vagy a Nem élhetek muzsikaszó nélkül.

    Jegyek a színház jegypénztárában, vagy online válthatók 16, illetve kedvezményesen 8 lej értékben.

    További információk a ticket@tm-t.ro e-mail címen, illetve a 0752 111 803 telefonszámon kérhetők.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram